UrbanGo – Fedezzük fel játékosan Budapestet!

Vasárnap reggel 10 óra előtt pár perccel érkezünk a Móricz Zsigmond körtér közelében lévő kávézóba, mert így szólt az utasítás, amit az UrbanGo kupon beváltásakor kaptunk. Mindenki izgatott, a gyerekek össze-vissza ugrálnak, kétszer is leverik a cukortartót, a földön már rég szétszóródtak a fogpiszkálók. A pincér ugyan továbbra is csak elnézően mosolyog, én viszont lassan a föld alá süllyedek, hiszen tíz perce itt randalírozunk, és még csak nem is rendeltünk semmit. De ha megtennénk, abban a pillanatban megérkezne a várva várt másik család, és akkor azonnal indulnunk kellene – ez a szervezők kérése volt, hiszen nemsokára egy másik csapat fog izgulni ugyanitt.

Végre befut a másik család, és kezdődhet a játék!

Bemondjuk a még mindig mosolygó pincérnek a játék nevét és a csapatnevet, és máris megkapjuk az indulócsomagot, amiben találunk két nyakba akasztható játékszabályt a 14 állomás feladataival és leíró kártyákkal, egy térképet, egy írószert és még néhány apróságot, amiről csak később, útközben derül ki, hogy miért is vannak a csomagban.

A társaság némi gondolkodás után megfejti az első rejtvényt még a kávézóban, visszahelyez mindent a helyére – beleértve az első feladvány darabjait és a közben harmadszor is kiborult cukortartót –, majd bocsánatkérő mosollyal az arcunkon nekivágunk a Gellért-hegynek, követve a minket terelgető feladatsor leírását.

Kép: Antal-Ferencz Ildikó

A játék mindvégig izgalmas, a gyerekek rendszerint többször felolvastatják az egyes feladatok szövegét. Az ismétlésre egyébként a felnőtteknek is szükségük van, mert a kihívások többsége úgy van megfogalmazva, hogy ne azonnal és ne egyedül, hanem közösen gondolkodva találjuk ki a megoldást. Olykor viszonylag egyszerű a dolgunk: odaérünk az újabb állomáshoz, megnézzük, mi a feladat, elolvassuk vagy kiszámoljuk, beírjuk vagy felragasztjuk, megkeressük vagy kitöltjük. Előfordul viszont, hogy egyszerűen nem találjuk a megoldást. A feladatkártya például csak ennyit ír: „Hányat láttok belőle?”, így kénytelenek vagyunk visszakutyagolni a feladat kiindulópontjához, és nekifutni újra – végül persze még nagyobb lesz a boldogság, mintha azonnal megfejtettük volna. És van, hogy hiába számolunk, mindenkinek más eredmény jön ki, ezért telefonon kérünk segítséget, hogy a sok jónak tűnő megoldásból kiderüljön, melyik a valóban helyes. És az is előfordult, hogy hiába számoljuk ki újra és újra, egyszerűen nem jön ki az eredmény, nem nyílik ki a lakat. S mivel már ebédidő van, és három órája tűz minket a nap, feladjuk, telefonálunk, majd gyorsan meg is bánjuk, hogy nem gondolkodtunk még egy icipicit, hiszen mindvégig ott volt a szemünk előtt a kézenfekvő megoldás.

 Kép: Antal-Ferencz Ildikó

Egyik legkedvesebb emlékünk, amikor kapunk egy „Lépjetek be, és mondjátok, hogy UrbanGo”-feladatot, így örömmel nézünk körül a boltban, s tankolunk fel vízzel és fagyival. Barangolás közben nemcsak az ilyen gyors bevásárlásra jut idő, hanem arra is, hogy a leíró lapok segítségével röviden felidézzük Bartók Béla munkásságát, megismerjük a Gellért-hegy és a Citadella történetét, megkeressük az eldugott Minerva-szobrot, megcsodáljuk a Filozófusok kertjét, és megtudjuk azt is, hogy Budapesten pontosan mi tartozik az UNESCO világörökségi helyszínek közé. Közben felfedezünk sosem látott kis utcákat és épületeket, szobrokat és tereket.

Azaz úgy töltünk el együtt három órát, hogy annak minden percét élvezzük: együtt vagyunk, sétálunk, gondolkodunk, és közben beszélgetünk, akár a játéktól teljesen független témákról is, amire máskor nem jut időnk.

*

Kép: Antal-Ferencz Ildikó

Újabb vasárnap, ezúttal délután 2 óra, irány a Városliget. Nagyobbik fiunk 10 éves születésnapi ajándéka az UrbanGo-kupon, amit osztálytársaival együtt próbálunk ki. Bár ez egy teljesen új gyermekverzió, az élmény sokban hasonlít az előző, családi túráéhoz: mindenki izgatott és többé-kevésbé az is marad mindvégig, a kihívások hasonlóan érdekesek és változatosak, talán csak annyi a különbség, hogy itt inkább gyakorlatiasabbak, és így a gyerekek számára izgalmasabbak.

Ebben a játékban mindenki konkrét feladatot kap – van játékmester, mesélő, térképész, stb. –, és a legtöbb állomásnál találunk egy rövid, tájékoztató leírást, amit a mesélő felolvashat a többieknek. Itt is van sok séta és keresgélés az utcákon és játszótereken, tóban és szárazföldön, épületekben és parkokban.

Az előző esetből okulva elhatározzuk, hogy semmiképpen nem kérünk segítséget, majd addig agyalunk a nehezebb kihívásokon, amíg meg nem oldjuk. Szerencsére egyetlen kivétellel a gyerekverzió nem fog ki rajtunk, a gyerekek némi felnőtt útmutatással mindent megtalálnak, megoldanak, megválaszolnak.

Közben megtudjuk, hogy melyek a Városliget madarai, miért a magyar vízilovak a legszaporábbak a világon, mi köti össze gróf Andrássy Gyulát és Munkácsy Mihályt, ki volt és mit csinált Hopp Ferenc, és hogyan működik az abakusz.

A túra egy Andrássy úti közösségi házban ér véget, és végül csak azért nem fordulunk telefonos segítségért az abakusz miatt, mert előre tudjuk, hova kell mennünk a születésnapot megünnepelni. Nemcsak a túra, de a születésnap is jól sikerült, így azt mondhatjuk: jó választás volt. Nincs is ennek jobb bizonyítéka, mint az ünnepelt összegzése: „Ez annyira jó döntés volt, hogy nem bánom, hogy ide jöttünk, és nem egy lézerharcos helyszínre.”

*

Kép: Antal-Ferencz Ildikó

A személyes benyomások kiegészítéseként némi objektív háttérinfó az UrbanGo-ról:

Vaszilievits-Sömjén Réka, unokatestvére, Horváth Beáta és férje, Guthy Miklós azért hozták létre az UrbanGo-t, mert szerettek volna egy szabad, mégis izgalmas és változatos városnéző lehetőséget. Senki sem szereti a kötött útvonalat, a kötött tempót, vagy ha ismeretlen emberekhez kell alkalmazkodni. És azt sem, ha séta közben túl sok információt kell olvasni vagy hallgatni, amelyek nagyrészét azonnal el is felejtik. Azt szeretik, ha a családjukkal vagy barátaikkal együtt fedezhetnek fel egy-egy környéket, és ha megtetszik valami, akkor ott megállhassanak körülnézni, fényképezni. Sőt, ha arra van kedvük, akkor beülhessek velük meginni, megenni valamit. Ugyanakkor szeretik, ha egy „láthatatlan kéz” mégis vezeti őket, hogy a szép és érdekes helyeket ne hagyják ki. És szerintük az a legjobb, ha mindez játékosan történik. Tanítanak, tájékoztatnak, de épp csak annyira, amennyi még befogadható. A leíró kártyák lehetőséget adnak az érdekességek elolvasására, de nem elengedhetetlen részei a játéknak.  

Az UrbanGo olyan családoknak, baráti társaságoknak és céges közösségeknek szánt kincskeresős-városnézős játék, akik minőségi együttlétre vágynak, akik szeretik az újszerű dolgokat, akiket nem riaszt vissza egy kis séta és egy kis gondolkodás, akik szeretnek a szabadban lenni, és akik szeretik Budapestet.

A játék megadja a vázat és a teret egy kellemes együttléthez, de hogy ki mennyit vesz ki belőle, egyéni döntés kérdése. Családi-baráti megrendelések esetén legfeljebb hét fő játszhat együtt. Céges megrendelések esetén viszont nemcsak egy csapatot, hanem többet is – a budai oldalon 40, a pesti oldalon akár 80 fős társaságokat – tudnak foglalkoztatni. Ilyenkor a csapatok több startmezőről indulnak, de ugyanazon a pályán haladnak végig. Ha összefutnak, „megküzdenek” egymással. Aki megnyeri a csatát, mehet tovább, a másik csapat némi kényszerpihenő után igyekezhet behozni a lemaradást, hogy a következő állomáson újra csatázhasson, és fordítani tudjon.

Budapesten jelenleg három felnőtt és egy gyermek útvonaluk van, kettő Budán és kettő Pesten. Nemrég elindult az első vidéki pálya is, Szegeden.

A túrák óránként indulnak reggel 10-től este 6-ig, és egyre több az olyan szombat, vasárnap, amikor nincs szabad pálya. Hétköznapokon napközben főleg cégek, esténként inkább baráti társaságok, hétvégén elsősorban családok játszanak.