Szaporodunk vagy fogyunk? – Relativitás a mindennapokban

A média, a közvélemény, a politika és a szociológiai elemzések egybehangzóan arról tanúskodnak, hogy manapság alig kötnek házasságot, nem születnek gyerekek, a fiatalokat nem érdekli semmi, csak a jólét, a pénz, a kábítószer vagy a kivándorlás nyugatra. Sajnos még a jó szándékú konzervatív sajtó is gyakran beleesik abba a hibába, hogy a gyerekvállalásról mint valami nehézségről, nemes és szép, ámde embert próbáló „feladatról” ír, ezzel megijesztve és elkedvetlenítve a természetükből adódóan gyermekek után vágyó párokat. Ez a nemzethalál-vízió kétségkívül valósnak tűnik, Fekete Gyula (talán Európában először) már a hatvanas években kongatta a vészharangot, s azóta valamennyi jóléti államba megérkezett ez a probléma. A kormány – nagyon helyesen – fel is vállalta ennek a kérdésnek a rendezését, de annak ellenére, hogy rengeteg intézkedés történt, az áttörés mindeddig elmaradt.

Továbbra is évi 30–40 ezerrel fogyunk, a születések száma gyakorlatilag stagnál. Ezek a tények, a számok, a lehangoló, szomorú adathalmaz. Ehhez képest magam körül csupa házasodó fiatalt, születő gyermekeket látok.

Mindkét testvérem családos, a nővéremnek tavaly unokája is született. Feleségem családját egyenesen gyerekcunami borítja el: két testvérének nyolc, 15 unokatestvérének eddig 29 gyermeke született, és ez a szám, korukból fakadóan, biztosan bővülni fog, sőt, a cikk megjelenésére minden bizonnyal bővül is.

Egyetemi baráti társaságunk, akikkel 25 éve járunk össze, négy házaspárból áll, összesen 13 gyerekkel. Két katolikus kisközösséggel tartunk szorosabb kapcsolatot, az egyikben 5 családban 17 gyerek van, a másikról pontos számot nem tudok mondani, de húsznál biztosan több a csemete.

Összegezve tehát (és saját négy gyermekünket szigorúan csak az egyik halmazban számítva): a viszonylag szűk családban 25 év alatt 45 gyerek született, baráti társaságban nagyjából ugyanennyi, összesen 90, éves átlagban majdnem négy, amiből adódik, hogy mindennapjainkban nem érzékeltük a kihalással fenyegető jóslatok beteljesülését. Nem is szólva azokról az esetekről, amikor gyermekeink óvodai csoporttársainak vagy iskolai osztálytársainak testvére született, és ezekből is volt jócskán.

Az viszont kétségtelen – és az ebből eredő következtetések levonása nem maradhat el –, hogy a felsorolt rokonok és barátok kilencven százaléka gyakorló keresztény.