Schäffer Erzsébet: Honnan tudja ez a csöpp, mitől nő a nő?

Tegnap egy kis kávézóban két férfival randevúztam. Interjút kértem a világszerte sikereket arató magyar természetfilm rendezőtől, akiről egy ismert fotográfus itt készítette el a portréképet. A kávézóban találkoztunk. Ők érkeztek előbb.

Kép: Pexels

A rendező ölében ott ült az egyéves kislánya, ügyesen ivott egy pohárból, aztán a habot kérte apja kávéjáról, közben a két férfi élénk eszmecserét folytatott a gyereknevelésről. Kiderült, túl vannak már a pelenkázás, az első lépések megtétele, az éjszakai alvás és nem alvás megvitatásán, az etetés és önállóságra szoktatás kérdésein. A fotósnak ugyanis napra ilyen korú kislánya van.

Néztem a két apát, igazán férfias alkat mind a kettő, szakmájukban tehetségesek, mindkettejük mögött szívós munkával elért karrier van, dolgozó feleség és gondokkal, napi egyeztetéssel, kölcsönös elfogadással működő család. Negyvenes éveikben járnak. Jó volt hallgatni őket, humorral kezelt, de mégis teljes odafordulásról mesélő sajátos megoldásaikat az egyéves kicsi lányok nevelése körül. Az altatásról beszéltek éppen.

– Idáig bevált a módszerem – meséli szélesen mosolyogva a rendező –, én érintésterápiának nevezném. Lefektetem a lányomat a kiságyába, a két meleg tenyerem közé veszem a testét, és így tartom egy darabig, közben finoman rázogatom a kis fenekét. Most, hogy a fogai őrült iramban jönnek és kínozzák, ez már nem mindig válik be, mást kell kitalálni. De kitaláljuk…

Nagyon férfiak voltak, nagyon apák, és ezt nagyon jó volt látni.

Egy másik kép ötlik az eszembe, ez is egy friss találkozásé. És szintén egy apa és a kislánya kettőse. Ott ült a férfi, ölében a két és féléves kisasszonnyal, aki úgy cirógatta kis copfjaival a nyakát, úgy forgolódott, hízelgett, mint egy doromboló kismacska. Az apja, aki a fiát is imádja, csak sandított rá elolvadva, aztán azt kérdezte.

– Most mondjátok meg, honnan tudja ez a csöpp, hogy mitől nő egy nő…?

Igen, a nő. Lapozgatok az emlékeimben, régi beszélgetések mondatai között járok, izgalmas férfiakra gondolok. Sok mindenről kérdeztem ezeket a férfiakat, sokféle érzelemmel, gondolattal, női kíváncsisággal közeledtem feléjük, és  mindig előkerült a nő.

Mészöly Miklóssal a meséin keresztül találkoztam először. Fiatal lányként szerettem korai írásait, vitt magával Az atléta, a Saulus tiszta hangja. És nagyon vonzott férfias megjelenése, magas, sportos alakja, erős vonásokkal metszett szép arca. Feleségét, Polcz Alaint személyesen előbb ismertem, mint őt. Aztán sor került egy találkozásra, az akkor már idős Mészöly Miklóssal. Sok egyéb mellett arról kérdeztem, hogyan tud férfi és nő jól élni egymás mellett.

Először szülei megromlott házasságáról beszélt, arról, hogy kisfiúként milyen tisztán állt előtte, hogy az érzelmi kapcsolódás erőszakolása a legképtelenebb emberi kívánság.

– Hány éves volt ekkor?

– Tizenkettő. De ezt most is tisztán érzem, csak ma már meg tudom fogalmazni, miről is lehet szó. Két ellentmondó dolog feszül egymásnak. Ugye, fontos, hogy a mind a két ember önálló legyen. Ennek a szeretet mellett párosulnia kell valamiféle agresszióhiánnyal. Mert rendszerint ez billenti meg a dolgokat. Hogy nem bírjuk el a másik önállóságát. És így a hétköznapjaink tele vannak agresszióval. Legyen az főzés, a gyerek házi feladata, bevásárlás, egy utazás. Mindenki tudja, miről beszélek.

És mindig arról van szó, mennyire tudom agresszió nélkül elfogadni a másikat.

Persze alkattól függően sok a lépcsőfok és a különbség. Az önállóság belső minősége, témavilága, érdeklődési köre, a személyiség ezer összetevője mind meghatározó abban, hogy valaki meddig megy el a saját akarata érvényesítésében.

– Maga mennyire megy el?

– Azt hiszem, elfogadó vagyok. De abban, hogy milyenek leszünk, igen fontos az indulás légköre. Az enyém ideális volt. Korai érettségem tőlem idősebb férfiak, köztük két kiváló tanárom barátságával ajándékozott meg. Felnőttként kezeltek, vitatkozó, beszélgető, fröccsöző partnerük tudtam lenni. És a hozzájuk tartozó asszonyok, hölgyek is elfogadtak. Férfiszámba vettek, és ez intellektusban, viselkedésben, kultúrában sokat adott.

Ma a fiatalok mintha beleszerettek volna az egykorúság tébolyába. Ez a csak kamaszkorba zárt férfi-nő viszony sokszor egyfajta túltengő erotikába megy át. A társ, a veled egyenrangú társ, a másiktól való tanulás élménye sokszor elmarad.

Én szerencsésebbnek tartom, ha valaki korán kijárja az emberi kapcsolatok kis magánegyetemét. Ezért volt fontos nekem az idősebb lányokkal vagy fiatal asszonyokkal létesített kapcsolat. Hihetetlenül sok mindent lehetett tanulni tőlük. Máig hálás vagyok, hogy elfogadtak. Az érzelmi rétegezettség gazdagsága, a viselkedés, az udvariasság és az udvariatlanság keretei, belső viharok és feloldásuk – mindez kiélesítette a látásomat a férfi és nő közötti kapcsolat ezerféle fokozata iránt. Tán ezért tudtam keresni minden kapcsolatban a barátot, a játszótársat, a tanulmánytársat – mindig társat. Mert nem úgy vagyunk mi nők és férfiak önálló személyiségek, hogy nincs szükségünk a másikra. Pontosan azért van szükségünk a másik önállóságára, hogy közben a magunkét megőrizhessük.

A cikk Schäffer Erzsébet Mesék férfiakról sorozatában jelent meg. „Milyen jó lenne elmesélni egyszer a férfiakat. Akikkel találkoztam, akiket megszerettem, akiket elkerültem, azokat, akiket elveszítettem, akikhez ragaszkodtam, akikkel éltem és élek. S közben jó lenne megfejteni titkokat. Annak az örök vágyódásnak, harcnak és kiegyezésnek a titkát, ami a férfit a nő, a nőt a férfi mellé rendeli. S ami elválasztja, ha nincsenek résen."

A cikk a Képmás magazin 2012. áprilisi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti