Arachnofóbiától a pókmániáig – Egy zoológus, aki szereti a pókokat
Pókja alighanem mindenkinek volt már otthon, akár akarta, akár nem. Más kérdés, hogy nem mindenki örül neki. Én már gyerekkoromban is szívesen láttam őket, mint ahogy minden állatot. Emlékszem, a bátyám pátyolgatott egyszer egy kövér keresztespókot a szobájában: a pók a mennyezet alatt lakott a szegletben, és ő legyeket fogdosott neki. Később egy közeli kis utcában sétálva nyűgöztek le a nyolclábú vadászok: a soklépcsős kis sikátort bozóttal benőtt hegyoldal szegélyezte, valóságos paradicsoma a pókoknak. Órákig el tudtam nézni, ahogy hálóikat készítik, vagy utaznak az őszi szélben, ökörnyálnak nevezett láthatatlan fonalukon.
Nyolclábú vadász a lakatlan szigeten
Aztán ráakadtam egy természetbarát gyerekeknek szóló, régi könyvecskére, amelyben ötletet adtak ahhoz, hogyan gondozzunk otthon pókot. El is készítettem lécekből a kis keretet, amelybe a hálót szőheti, s ezt vízzel telt, lapos tálba kellett állítani, úgy, hogy a pók mindenütt vízbe ereszkedjék, ezáltal ne tudjon távozni a saját kis szigetéről. A pókok ugyanis nem szeretik a vizet, legalábbis általában.
Van persze kivétel: ilyen a búvárpók, a „Vízipók, csodapók” című zseniális rajzfilmsorozat főszereplője, amely valóban leköltözött a víz alá, és feltalálta a búvárharangot.
Ám a legtöbb pók, ha vizet ér a lába, inkább visszakozik, és marad ott, ahol volt. Miért is menne messzire? Hiszen aki volt már olyan bátor vagy lusta, hogy nem távolította el a szoba sarkából a pókhálót és lakóját, az tapasztalhatta, hogy a pók remekül elvan egy helyben akár fél éven át is, úgy, hogy mozdulni is alig látjuk. Takarékoskodik az energiával, felesleges ugrabugrálásra nem pazarolja a kalóriákat, hiszen ki tudja, mikor repül végre legyecske a hálójába. Persze éppen ezért a megfigyelésük is a türelmes emberek hobbija…
Sokfélék a pókok
A felületes szemlélő számára egyik pók olyan, mint a másik (és mindegyik félelmetes), pedig hihetetlen, hogy milyen sokfélék! A kedvenceim persze a kövér, gömbölyű potrohú keresztespókok voltak, amelyek bámulatos precizitással szerkesztik meg kerek hálójukat. Ahol egy-egy fészekaljra való kis pók szétszéled és cseperedni kezd, tucatnyi apró hálót is megfigyelhetünk a reggeli napfényben, mint titokzatos módon lebegő, áttetsző CD-lemezeket két örökzöld bokor ágai közt felfüggesztve. És ha ezeken a kétdimenziós korongokon még a harmatcseppek is fennakadnak, az aztán maga a csoda!
Jóval nagyobb ritkaságnak számított még két-három évtizeddel ezelőtt a darázspók: egészen meghökkentem, amikor először rábukkantam a lekaszálatlan fű között. Fekete-sárga csíkos riasztó színezete tökéletesen működik: felhívja a figyelmet a veszélyre. Mert hát az tény, hogy minden pók mérges, akkor is, ha valójában békés természetű, és ha rajta múlik, akkor mérgét csak zsákmányszerzésre használja. Megható ugyanakkor, ahogy a szongáriai cselőpók cipeli a hátán kicsinyeit: ha megijesztik, szélnek ereszti, de ha elmúlt a veszély, újra összeszedi őket.
Aranka, a házipók
A leglátványosabb pókok azonban kétségkívül a trópusi madárpókok.
Ötödik házassági évfordulónkra kaptunk egy madárpókot a barátainktól – nászajándékba óriáskígyót ajándékoztak nekünk, nyilván úgy gondolták, így meglesz átlagban a négy láb (a pókoknak ugyanis nyolcat osztott ebből a végtagból az Úristen).
A termetes nőstény példányt Arankának neveztük el, utalva a pókok rendszertani nevére (Araneae), amelyben a görög-római mitológia alakja, Arachné köszön vissza, akit a sértett Pallas Athéné pókká változtatott, mivel szebb vásznat tudott szőni nála. Hálószövésben a madárpók jócskán lemarad a keresztespók mögött: fogóhálót nem is készít, csak lakóhálót. Nem igényel nagy helyet, keveset fogyaszt, és a nyugodtabb példányokat kellő óvatossággal az ember akár a kezén is engedheti végigmászni: amíg ő markol minket, és nem mi őt, semmi oka nincs bevetni hatalmas csáprágóit. Ezzel együtt azért a madárpókok nem kimondottan babusgatni valók, és ha valaki szőrös kis kedvencre vágyik, mi tagadás, általában nem rájuk gondol…
- A pókok mérge nem csupán a zsákmány elpusztítására szolgál, hanem emésztőnedvként is működik. A selyemburokba csomagolt táplálékot feloldja, és a pók így szürcsöli fel.
- Madárpókok sokfelé élnek a világban, de az igazi paradicsomuk Dél-Amerika. Életmódjuk szerint három csoportba sorolhatók: vannak fán élő, talajon lakó és üregekben rejtőzködő fajok. Természetesen ezt a terráriumuk megépítésekor és berendezésekor figyelembe kell venni.
- Növekedésük során a pókok rendszeresen vedlenek. Ilyenkor nagyon sérülékenyek, ezért nem szabad háborgatni vagy élelemmel kínálni őket.
- A nőstény madárpókok jóval nagyobbra nőnek, és sokkal tovább is élnek a hímeknél. Párzáskor a hím igen óvatosan közelíti meg a nőstényt, mert ha nem vigyáz, belőle is könnyen vacsora válhat.
Megtévesztő elnevezések
A madárpók (angolul bird-eating spider, vagyis „madárevő pók”) neve onnan ered, hogy a XVI. században élt, sokoldalú és tehetséges kutatónő, Maria Sibylla Merian, aki Dél-Amerikában növényeket és rovarokat tanulmányozott, és megfigyeléseit élethű festményekkel illusztrálta, megfestett egy ilyen pókot, amint éppen egy kolibrit zsákmányol. Valójában az ábrázolt jelenet inkább a pók méretét igyekszik szemléltetni, bár az valóban megtörténhet, hogy a hatalmas pók madárfiókát ragad el a fészekből vagy kisebb hüllőket, pl. gyíkokat fog meg, és terráriumban újszülött egérrel is etethető. Mindazonáltal a madárpókok nem elsősorban madarakkal vagy egyéb gerinces állatokkal, hanem főként rovarokkal táplálkoznak. Ezt a pókcsaládot főként Amerikában, de amerikai hatásra újabban Európában is szokták tarantulaként is emlegetni, bár e név eredeti viselője egy Dél-Európában honos farkaspók.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>