Kísérleti nyúlként az űrben: John Glenn, a valódi szuperhős

Kevés olyan ember él már, aki úgy igazából a huszadik század sűrűjében élt. Tavaly december óta még eggyel kevesebben vannak, mert kilencvenöt éves korában meghalt John Glenn. Karrierje – mint sok más, jellegzetesen amerikai típusú hősnek – neki is a hadseregben kezdődött. 1941-ben húszéves és éppen egyetemista volt, amikor a japánok megtámadták Pearl Harbor kikötőjét, és ezzel belerángatták az Egyesült Államokat a második világháborúba.

A kötelességtudó fiatalember nem sokat tépelődött, azonnal megszakította a tanulmányait, és beállt katonának. Soha nem is folytatta az egyetemet: a mérnöki diplomáját csak több mint húsz évvel később, „érdemei elismerése mellett” kapta meg. Annál tevékenyebben részt vett viszont a háborúban.

Pilóta lett, bár ez nekünk itt, Közép-Kelet-Európában nem olyan nagy öröm, mert a hozzá hasonló repülősök bombázták rommá Magyarországot. Ő azonban nem itt teljesített szolgálatot, hanem a Föld tőlünk talán legmesszebb eső vidékén, a csendes-óceáni Marshall-szigeteknél.

1945 után nem sok békeév adatott neki, a koreai háborúban is harcolt. Rengeteg bevetést teljesített, és kifejezetten vakmerő volt. Veszélyesen alacsony repüléseket hajtott végre, hogy magára vonja és elterelje a légvédelem figyelmét a bajtársairól. Egy ízben úgy tért vissza a bázisra, hogy kétszázötvennél is több lyukat számoltak össze a repülőgépe fenekén. Ettől kezdve széles körben csak Mágnesseggűnek nevezték.

Leicával az űrben

Ő volt az első, aki szuperszonikus sebességgel, három és negyed óra alatt átrepült az Egyesült Államok fölött. Az átlagsebessége még úgy sem esett hangsebesség alá, hogy a levegőben háromszor kellett megtankolnia a gépet. És még csak most érünk el az űrkutatáshoz!

Amikor Kennedy elnök és a hidegháború által ihletve beindult az amerikai–szovjet űrverseny, neves háborús veteránként természetesen felmerült a neve. Az előkészületi fázisban lévő Mercury-programhoz kerestek űrhajósjelölteket.

Amerika kínos lemaradásban volt a Szovjetunióval szemben: az első Szputnyik, Lajka kutya, Gagarin, Tyitov, mindannyian megelőzték. Az USA sürgősen helyre akarta állítani a tekintélyét, ezért őrült tempóban kezdett felzárkózni.

Glenn minden áron ki akart jutni a világűrbe, de ez nem ment egyszerűen. Nem volt egyetemi diplomája, ráadásul 1961-ben már negyvenéves volt, ami nem az ideális életkor ahhoz, hogy a világ első űrutasai között legyen valaki. Végül az billentette javára a mérleget, hogy nem volt elég jelentkező, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezett volna. Márpedig ő ezen a téren verhetetlen volt. Végül 1962. február 20-án felszállt a „Barátság 7” nevű űrhajóban. Mai szemmel nézve elképesztő, hogy erre a járműre bízták az életét. A fedélzeti számítógéphez képest a legostobább mai mobiltelefon is felfoghatatlan csodatechnológia, maga Glenn pedig egy sarki kisboltban vásárolta meg azt a fényképezőgépet, amellyel a világűrt fényképezte. A biztonság kedvéért ugyanis magával vitte saját kis Leica-gépét is: a szűk helyen összepréselődve, az ablakon keresztül ezzel készítette azokat a híressé vált képeket, amelyeket azóta is látni lehet a sajtóban.

„Vigyetek a vezéretekhez!”

Az élete az űrkapszulában is legalább annyira veszélyben forgott, mint a két háború alatt, a vadászgépek vezetőfülkéjében. A felszállás után kiderült, hogy a robotpilóta egyáltalán nem működik, így kézi irányítással kellett levezényelnie az egész repülést.

Azt már el is titkolták előle a földi irányítóközpontban, hogy leszállás közben a szerkezet hőpajzsa meglazult. Ha szétesik, akkor John Glenn elevenen megsül, és hős helyett hősi halottként tér vissza a földre, mint öt évvel később az orosz Vlagyimir Komarov.

Az amerikai kapszula végül is kitartott, ami egyébként szintén részben Glenn érdeme, mert már 1959-től részt vett a megtervezésében, és egy eredeti méretű modell tesztelésében is. A kissé túlkoros űrhajós négy óra ötvenöt percet töltött az űrben, összesen 121 794 kilométert tett meg, a legnagyobb sebessége 28 200 kilométer per óra volt, és háromszor kerülte meg a Földet. Ő volt az ötödik ember az űrben.

Amikor a kapszula épségben belecsapódott a Csendes-óceán vizébe, Glenn-nek végül fel sem kellett használnia a magánál tartott, ma már kissé megmosolyogtató levelet.

Ezt arra az esetre vitte magával, ha ismeretlen törzsek közé kerülne földet érés után. Több mikronéziai nyelven a következő állt benne: „Idegen vagyok, békével jöttem. Vigyetek a vezéretekhez, és hatalmas jutalomban részesültök az örökkévalóságban.”

John Glenn természetesen nemzeti hős lett. Olyan értékes személyiséggé vált, hogy soha többé nem engedték az űrbe. Szenátorrá választották, egyszer alelnökjelöltként is szerepelt a választásokon a Demokrata Párt színeiben, sőt, elnöki ambíciói is voltak, de nem szerzett elég szavazatot. Mindez persze nem zavarta abban, hogy hosszú hátralévő életét is megbecsülésben élje le.

Hetvenesként az űrben

Még a hetvenes életéveiben is tartogatott meglepetést a világ számára: 1998-ban másodszorra is felrepült a világűrbe! Újabb rekordot döntött: ő lett a valaha élt legidősebb űrhajós.

Ahogy ő maga mondta, kísérleti nyúlként ment fel: azt figyelték a segítségével, hogyan reagál az idős szervezet a súlytalanságra és az extrém gyorsulásra. Nemcsak egészségesen tért vissza az űrből, hanem további tizennyolc évet minden komolyabb betegség nélkül élt le.

Házassága is rekordhosszúságú volt: 1943-tól 2016-os haláláig tartott. A pilótajogosítványát is a nyolcvanas éveiig megtartotta, és ekkor is csak azért hagyta abba a repülést, mert a feleségével együtt a fájós térdük miatt egyre nehezebben szálltak be a magánrepülőgépükbe. John Glenn kilencvenöt évesen, végelgyengülésben halt meg 2016 decemberében.