Elveszett budapesti olimpia – 1920

Pierre de Coubertin báró a porosz-francia háború tanulságait elemezve azt szerette volna elérni, hogy a fiatalok edzettek legyenek, de ne háborúzzanak, inkább a sportban versenyezzenek. 1893-ban ellátogatott a Peloponnészoszi félszigetre, ahol régészek akkor tárták fel az ókori olimpiai játékok egykori stadionjainak maradványait. Az ott látottak alapján jutott arra a gondolatra, hogy érdemes feleleveníteni az olimpiai játékok hagyományát.

A Francia Atlétikai Sportegyesületek Szövetsége égisze alatt megrendezett egy kongresszust 1894 június 16. és 23. között Párizsban, ahol tizenhárom nemzet képviseltette magát a tanácskozáson – közöttük a magyarok is –, és megalapították a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. Athént választották az olimpia házigazdájának, de pénzügyi nehézségek miatt úgy tűnt, Athén nem tud időben felkészülni. Ekkor léptek színre először a magyarok – elsősorban Kemény Ferenc, az 1895-ben megalakított MOB első főtitkára, és az ükapám, Berzeviczy Albert – aki a NOB első elnöke volt – dolgoztak az ügyön. Felajánlották, hogy a millenniumi ünnepségekkel összekötve Budapest megrendezi a játékokat. Coubertin kedvezően fogadta a felajánlást, de az 1896-os első nyári olimpia mégis Athénben zajlott.

A Budapest-ügy azonban folyamatosan felszínen maradt a következő években is, a magyar bizottsági tag, Muzsa Gyula mindig megújította a meghívást.

A „Coubertin által kedvezően fogadott ajánlkozás volt forrása Magyarország jogának, a melyet azóta, mióta nekem is az olimpiászok rendezésében szerepem van, féltékenyen őriztem és megvédtem… Budapest a maga meghívási jogával minden alkalommal élt” – írta a Budapesti Hírlapban 1914. július 26-án megjelent, „Magyar olimpiász” című cikkében.

1912-ben a NOB már elvi döntést hozott Budapest javára a rivális hollandokkal és belgákkal szemben. (Budapesti Hírlap 1912.07.05.) Az 1914. június 20-i, párizsi ülésen azonban a nyolc magyar delegátus döbbenetére a hollandok „huszárosan elébük vágtak”, kész tervekkel kérték, hogy az 1920-as, hetedik olimpia rendezési jogát adják Antwerpennek. Muzsa Gyula diplomáciai hadjáratba kezdett, ennek köszönhetően 1914. június 20-án ismét Budapest javára döntött a bizottság, immár véglegesen.

Az olimpia meghívója és a szerződés aláírója Budapest akkori polgármestere, Bárczy István volt.

Egy év múlva kellett bemutatniuk a NOB-nak a terveket. Ennek szellemében írta Muzsa Gyula összefoglaló cikkét júliusban, amelyben vázolta a teendőket. „E nagy esemény előkészítésére hat teljes év áll rendelkezésére. Ezt a kedvező helyzetet ki kell aknáznunk, s a teendők most szerény egyéni nézetem szerint két csoportba osztandók. Az egyik az építendő stadion helyének kérdése. A másik maga a stadion, majd sorrendben a pénzügyi kérdések megoldása, és végül egy az egész országra kiterjedő szervezet összehozása.” (Budapesti Hírlap, 1914. 07. 26.)

A történelem azonban közbeszólt.

A kedvező döntés után nyolc nappal Szarajevóban Gavrilo Princip lelőtte Ferenc Ferdinánd trónörököst, és kitört az első világháború, amely messze sodorta Magyarországot az olimpia megrendezésének lehetőségétől, így végül mégis Antwerpen lett a befutó. Magyarország és az I. világháború többi vesztese nem is indulhatott a versenyeken (érdekesség, hogy az egyébként Berlin által elnyert 1916-os játékok el is maradtak), a résztvevők között viszont már ott voltak a háborút követő hatalmi játszmák új államai: Csehszlovákia, Észtország és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. 1920 nyarán nem a megnyitó foglalta le a magyar közvéleményt, hanem a trianoni békediktátum.