„Tudja, mi a szenvedés, ezért minden nehézségben átölel keresztünkkel együtt”

Árulás és mérlegelés

Még el sem kezdődött Jézus keresztre feszítésének epizódja, amikor súlyos döntési helyzetbe kényszerült. Tudta, mi vár rá, ezért nagycsütörtök éjszaka, az Olajfák hegyén azon tépelődött, hogy felvállalja-e. Ott még megtehette volna, hogy elkerülje. Elfuthatott volna valahová, hogy ne találják meg az éj sötétjében a katonák, akiket egyik tanítványa vezetett. Igen, elárulták, pénzért. Valaki, akiben megbízott, aki éveken át mellette volt, akire barátként tekintett. 

Mekkora csalódás az, amikor egy barát, egy családtag, egy munkatárs visszaél a bizalmunkkal! Amikor kellemetlen helyzetbe hoz, magunkra hagy a bajban, vagy rosszakarónkká válik. Átáll a másik oldalra, miközben barátságot színlel. 

Júdás úgy közeledett Jézushoz, mint egy jó barát, csókkal köszöntötte, ám ez volt a jel, hogy ő az, akit el kell fogni. 

Az árulással elkezdődött egy folyamat – szégyen, megaláztatás, befeketítés, céltáblává válás, megsemmisülés. Jézus tudta, hogy most érkezett el az idő, amikor a legmélyebb fájdalmakat kell átélnie. Innen már nincs visszaút. Igent mondott. 

Akit igazságtalanul ítéltek el

Vajon mi hajtja az embert, amikor szüntelen hibát keres, bűnbakot választ, egy véleménykülönbség miatt a másik lelkébe tapos, vagy saját érdekei érvényesítéséért az útjában állót a süllyesztőbe küldi? Miért hiányzik az együttérzés, a jó szándék, a megértés, amikor azzal szembesül, hogy valaki nem úgy gondolkodik, mint ő, és nem úgy cselekszik, ahogyan elvárná? 

Jézust a zsidó nép vallási vezetői azért nem szívelték, mert nem értett velük egyet mindenben, és ha meg is magyarázta ennek miértjeit, nem ismerték el az igazát. Irigyelték népszerűsége miatt, mert a tömeg szerette és követte őt. Haragudtak rá, amiért megszegte a törvényt, szombaton is gyógyított, és tetteivel feltűnést keltett. 

Féltették a hatalmukat, ezért úgy találták magukat biztonságban, ha Jézust félreállítják az útból. A fő vád ellene az istenkáromlás volt – Istennel egyenlővé tette magát azzal, hogy Isten Fiaként lépett fel. 

A Szanhedrin, a zsidók törvényhozó és bíráskodó szerve ezzel az indokkal nem kérhette Pilátustól, a római helytartótól Jézus halálbüntetését. Nyomós érvként azzal vádolták, hogy lázít a császár ellen, és Pilátusnak bele kellett egyeznie az elítélésébe, ha nem akarta elveszíteni a pozícióját. 

Amikor Jézus az ostorcsapásoktól véresen, töviskoronával a fején, megtörten a nép előtt állt, és szánakozás nélkül a keresztre feszítését kívánták, akkor sorstársává vált mindazoknak, akiket ártatlanul bántalmaznak és írnak le a nyilvánosság előtt. Ott áll mindazok mellett ma is, akiket a bőszínük, politikai- és vallási meggyőződésük vagy más különbözőségük miatt elítélnek, akiket megfosztanak a becsületüktől, akiket egy kommenthadjárat során elsöpörnek, akiket koholt vádak alapján megsemmisítenek.

Kép

Kép: Képmás kollázs

Elbukás és felemelkedés

A keresztény hagyomány szerint Jézus háromszor is megtántorodott a kereszt vízszintes gerendáját cipelve, és a porba zuhant. A Biblia megörökítette, hogy a római katonák a mezőről hazafelé igyekvő Cirenei Simont kényszerítették, vigye egy szakaszon Jézus keresztjét. Egy fiatal lány, Veronika pedig – mit sem törődve a marcona fegyveresekkel – kendőjével törölte az elítélt porral, izzadsággal és vérrel szennyezett arcát. Voltak, akik ebben a helyzetben is Jézus mellett maradtak. Akik nem szégyellték, hogy egy elítéltnek szolgálnak.

Milyen nehéz olykor felvállalni, hogy egy vita vagy támadás során a gyengébb igazsága mellé merjünk állni! 

Hogy akkor is hűségesek maradjunk barátainkhoz és hozzátartozóinkhoz, ha negatív színben tűnnek fel ország-világ előtt. Ilyen helyzetekben akaratlanul is félelem ébred bennünk: mi lesz, ha ellenünk fordul a közhangulat, ha megcsappan a népszerűségünk, ha minket is a süllyesztőbe küldenek. A történelem során voltak, akik életük árán is az igazságért harcoltak, és hűek maradtak önmagukhoz, értékrendjükhöz. Jézus is vállalta a küldetését, az áldozatot; önként és szeretetből. A keresztbe beleivódott az emberiség minden bűne, tévedése, gonoszsága, de Ő vitte, és a Golgotán eggyé vált vele.

Elvárások és gyötrő magány 

Micsoda szégyen két gonosztevő között függni a kereszten! Aki látja, mit gondolhat róla? Nem könnyű szabaddá válni az elvárásoktól és a megfelelési kényszertől. Nem azért cselekedni, mert épp azt várják el tőlem, hanem önazonosnak maradni. Függetlenedni mások véleményétől, megjegyzéseitől. Nem hagyni, hogy befolyásoljanak. Két ember áll Jézus keresztje alatt, akiket nem ez foglalkoztat, hanem a Jézus iránti szeretet. Az édesanyja, Mária és a „szeretett” tanítvány, János. Ők lélekben együtt szenvednek azzal, aki a legmélyebb fizikai fájdalmat éli át. Ennek ellenére Jézust a végtelen magány gyötri. Senki sincs, aki tudná, mit érez legbelül, milyen gondolatok járnak a fejében, milyen kiszolgáltatott, min megy keresztül. 

A szenvedő sorsa ez: magának kell megvívnia a harcot. Ha mások mellette állnak is, abban a pillanatban olyan, mintha egyedül lenne a világon, teljesen magára hagyatva. 

Bár tudja, hogy az Atya vele van, és karjaiban hordozza, mégis megtapasztalja az ember fojtogató kétségbeesését. Ezért is tud azonosulni az árva, érzelmileg elhanyagolt vagy bántalmazott gyerekekkel; az önmagukkal és az egész világgal harcoló, sokszor reményvesztett fiatalokkal; az elvárások terhe alatt élő, csalódásoktól és előítéletektől, rosszindulatú pletykáktól és rágalmazásoktól megsebzett felnőttekkel és a betegségeket, fájdalmakat hordozó, életük értelmét vesztett, magukra maradt, magatehetetlen idősekkel. Tudja, mi a szenvedés, ezért minden nehézségben átölel keresztünkkel együtt, és hordoz minket a Golgotára, hogy a halálon keresztül elkísérjen a feltámadásig.