Így veheted észre időben, ha kezdesz munkamániássá válni

A karrierközpontú szemlélet miatt manapság általában nagy hangsúlyt helyezünk minden munkával kapcsolatos tényezőre. Bár önmagában a feladatainkra való koncentrálás és a hatékonyságra törekvésünk egyáltalán nem tekinthető hibás felfogásnak, néha hajlamosak vagyunk átesni a ló túloldalára.

Ma már sok különböző szakkifejezést megkülönböztet a tudomány a munka miatti stressz és megfelelési vágy okozta jelenségek meghatározására. Ezek közül talán a legismertebb a workaholism fogalma, amelyet magyarul egyszerűen munkamániának mondhatunk. 

Kevésbé ismert és pszichológiailag még összetettebb a work enmeshment jelensége, ami a munkánk összemosódását jelenti a személyiségünkkel.

Mi a különbség?

A két fogalmat nem könnyű elsőre elkülöníteni egymástól. Mindkettő a túlzott teljesítményvágy miatt alakulhat ki, amelyre hatással lehetnek külső tényezők és az önmagunkkal szembeni magas elvárások is. A munkamániássá vált ember viselkedésére jellemző lehet, hogy a jobb eredmények érdekében háttérbe szorítja a magánéletét és minden egyéb területet, amely nem a karrierjével kapcsolatos.

Ami az összemosódást illeti, ebben az esetben a szakmai identitás teljesen eggyé válhat a személyessel, mindez azt jelenti, hogy a munkahelyen megélt kudarcok vagy sikerek határozzák meg az adott személy önképét is. Ez éppen olyan veszélyes lehet, ahogyan hangzik. Amellett, hogy elveszíthetjük saját korábban vallott értékeinket, hosszú távon drasztikus esetben kiégés áldozatai lehetünk.

A két leírt jelenség nem zárja ki egymást, együttesen is jelen lehetnek az életünkben, de az összemosodás a munkamánia egyik továbbfejlődött formájának is tekinthető. 

Hogyha ez a jelenség megjelenik az életünkben, jó eséllyel elkezdenek nagyon rossz irányba menni a dolgaink.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Hogyan alakulhat ki?

Természetesen nem válhatunk egyik pillanatról a másikra munkamániásokká, és az összemosódási folyamat sem néhány nap alatt zajlik le. Amennyiben fokozatosan emelni akarjuk a saját teljesítményünket, és azt érezzük, mindig többet akarunk elérni, szép lassan megindulhat ezzel párhuzamosan egy negatív átalakulási folyamat. 

Azt viszont fontos leszögezni, hogy gyakran nem csak mi magunk vagyunk a felelősek ezért. Ha olyan helyen dolgozunk, ahol a főnökök vagy a kollégák túl nagy nyomást helyeznek ránk, sokkal nagyobb az esély a teljesítménykényszer kialakulására, mint normál esetben. Emellett a társadalomban is gyakran érzékeltetjük egymással a karrier fontosságát, azt az érzetet keltve, hogy az embert ez alapján lehet megítélni az életben.

A közösségi médiában velünk szembejövő bizonyos tartalmak tovább fokozhatják bennünk ezt a benyomást, ami rendkívül rossz hatással van az önképünkre is. Előbb-utóbb eljuthatunk arra a pontra, amikor már mi is kizárólag a szakmai teljesítményünk alapján ítéljük meg saját magunkat, ez adott esetben túlértékelést és alábecsülést is jelenthet.

Ennek hatására elkezdhetjük teljesen más szemmel nézni a világot, függővé tesszük életünket a munkahelyen történtektől, a munkánk esetleges megszűnése pedig katasztrófát eredményezhet a mentális állapotunkban.

Egyre gyakoribb lehet

A munkamániát és az összemosódást tudományosan nehéz mérni a társadalomban, hiszen az ezekben szenvedők többsége valószínűleg nem fordul szakemberhez a problémáival, ezért csak különböző becslések alapján lehet tippelni a számokra.

Konkrét statisztikák és mérések főleg a workaholism jelenség kapcsán léteznek. Az U.S.A Today Poll néhány évvel ezelőtti közvéleménykutatása szerint a megkérdezettek több mint fele feláldozta hobbiját a munkájáért, majdnem minden harmadik alany pedig a családját is elhanyagolta miatta. Emellett egyéb kutatások kimutatták, hogy a különböző egészségügyi problémák megjelenésére is megnő az esély, ha valaki munkamániássá válik.

Mivel ezek a folyamatok az elmúlt időben nem lassultak le látványosan, gyakran a saját környezetünkben is érzékelhetjük őket, egyre nagyobb problémát jelenthetnek a társadalomnak. Várhatóan a közeljövőben sem számíthatunk jelentős pozitív változásra ezen a téren.

Meg tudjuk-e előzni?

Elméletben egyértelműen tehetünk az ellen, hogy a tárgyalt jelenségek közül bármelyik felüsse fejét az életünkben. Gyakorlatban viszont általában nehezen ismerjük fel időben a problémákat, különösen akkor, amikor a külső tényezők miatt úgy érezzük, nem vehetünk tudomást róluk. A kézenfekvőnek tűnő megoldás a munkamennyiség csökkentése lenne, ez viszont nem javasolható mindenkinek, hiszen egyes munkahelyeken ilyesmit nem engedhet meg magának az alkalmazott.

Ennél jóval működőképesebb megoldás lehet, ha valaki eleve kis célokat tűz ki maga elé, nemcsak a munkában, hanem a hobbik terén is. 

Az egyik legjobb pszichológiai tanács a témában, hogy ne akarjunk egyből maratont futni, kezdjünk csak a munkahelyre való sétálással. Emellett a barátokból álló közösségi háló kialakítása és megtartása is fontos, így nem a kollégák lesznek a legközelebbi emberi kapcsolataink a családunkon kívül.

Bár ritkán szánunk rá időt, lényeges időnként elgondolkodni azon is, mi az, ami az életben hosszú távon igazán fontos számunkra, ami, szeretnénk, ha az életünk része maradna. Ha odafigyelünk erre, és tudatosítjuk magunkban, nehezebben tudunk átesni a ló túloldalára.

Mivel a főnökségre is nagy felelősség hárulhat a témában, a vezetőknek sem szabad túlhajszolniuk az alkalmazottaikat, inkább biztosítaniuk kellene a lehetőséget és a nyugodt körülményeket a munkához. Ha ez nem történik meg, könnyen elősegíthetik a work enmeshment kialakulását, amelynek idővel katasztrófális hatásai is lehetnek a munkavállalókra.

Összeségében nem könnyű megtalálni a munka, a hobbik és a magánélet közötti tökéletes egyensúlyt, de az elkülönítés és a tudatosítás mindenképp szükséges lépés, ha nem akarjuk rossz irányba vinni az életünket