Lackfi János: ÚJRATANULNI
Most Lackfi János gondolatait osztjuk meg, az ünnepre hangolódva.
Uram, tényleg muszáj
mindent elölről kezdenem?
Felejtsek el járni, induljak el megint
a négykézlábazástól, tipegéstől,
hogy biztos ne hordjon félre a lábam,
ne császkáljak ótvar koszos utakon,
melyek csak elsőre tűnnek csábítónak?
Valóban újra kell tanulnom
a fogást, markolás, ölelést,
mert akkor majd jobban mérlegelem,
mit érdemes megragadni,
tapintani, magamhoz húzni,
és mit érdemes elengedni?
Ne tudjak kiejteni
egyetlen árva hangot sem,
sajátítsam el újra a beszédet,
kerekítsem, idomítsam ajkamat,
és akkor majd gyilkos szavak helyett
éltetőket fogok formálni,
átok helyett áldás
röpdös majd szájamból?
Azonnal törlődjön a fejemből
minden földi számtan,
hiszen úgy átnyergelhetek majd
Isten matekjára,
melyben teljes szívvel lehet
alkudozni másokért,
melyben a semmiért minden jár cserébe,
a kevés pedig mérhetetlenül
megsokszorozódik?
Szememből illanjanak el
a képek és emlékek,
láthassam úgy a világot,
mint Ádám a teremtés első napján,
a kegyelem vákuumfóliájának
tartósságán és frissességén keresztül?
Nyelvemről le kell radírozni az összes ízt,
hogy ne a lelketlen ínyenc mohóságával
habzsoljak a rosszullétig,
hanem tudjak jóízű hálával,
testem és lelkem javára
részt venni a földi lakomákon,
vagy örülni az egyszerűbb falatoknak?
Szívemből égjen ki
minden régi érzés, szégyen és félelem,
hiúság és harag, gőg és versengés,
lényegüljön át egészen,
hogy csak vért és életet dobbanhasson
minden egyes ütemre?
Igen úgy látszik, eljött az
újjászületés ideje.
Irány Betlehem!
Ez a vers eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>