Régen minden utcasarkon volt egy mozi, ma minden zsebben van egy számítógép

„Hallod-e Rozika, te, gyerünk a moziba be, tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda” – szólt a hajdani filmsláger. Nem véletlenül: egykor szinte megszámlálhatatlan mozi várta Budapesten és a nagyobb városokban a filmszerető közönséget. A némafilmek megjelenésével eleinte még füstös lokálokban vetítették a rövid etűdöket, zongorakísérettel, ám a filmipar fejlődése hamar kikövetelte a professzionális filmszínházak, vagy rövidebb nevükön mozik nyitását és elterjedését. 

A Nemzeti Filmintézet meghatározása szerint Magyarországon a filmszínházakat eleinte – más nemzetekhez hasonlóan – a kinematográfból képezve kiniként emlegették, olykor alkalmazták a bioskop, a projektográf, esetleg a villamos színház kifejezéseket is. A mozi szó először Heltai Jenő Bernát című énekes bohózatában szerepelt, a Kálmán Imre zenéjével kísért Dal a moziról című kupléban.

A film – a mozin keresztül – a társadalom szinte minden rétegéhez elért, nem ment ki a divatból a szocializmus évtizedei alatt sem. Mi több, amint arról a Szentendrei Skanzen Szabadtéri Néprajzi Múzeum Kádár-korszakot bemutató tárlata informál, az 1960-as évek első felében már a magyarországi települések 91 és fél százalékában működött mozi.

Mégis, mára szinte teljesen eltűnt az egykor virágzó hálózat, amelynek sorvadása már a hetvenes évévekben megkezdődött, az összeomlás a rendszerváltoztatás következtében jött el.

Számos filmszínháznak még az épületét is elbontották, jobb esetben a megmaradt ingatlant valamilyen kulturális célra hasznosítják, de találhatunk olyan mozit is, amelyben üzlet kapott helyet. 

Nem voltak gazdaságosan üzemeltethetők

Milyen okok vezettek oda, hogy a rendszerváltoztatást követően egymás után zártak be a hagyományos filmszínházak, tesszük fel a kérdést Deák-Sárosi László költőnek, filmesztétának. Úgy látja, a művészetek és a kommunikációs műfajok közül a film és a mozi a legdrágább és a legkiszolgáltatottabb a gazdasági, társadalmi, technikai, politikai változásoknak. A hagyományos filmszínházak egy, ritkábban két vetítőteremmel működtek, amelyek a megváltozott viszonyok között már nem voltak gazdaságosan üzemeltethetők. 

Emellett megemlíti azt is, hogy az egyre nagyobb teret kapó televíziózás rengeteg nézőt vont el a mozitól. „A filmeseknek egy jelentős részét pedig a szerzői elméletek által is táplált művészi öncél kezdte vezetni, és elfordultak a valós társadalmi problémáktól, illetve általában a közönség és az emberek természetes értékrendjétől” – véli a filmesztéta.

Nem hajtotta a mozik malmára a vizet a videómagnók, később a DVD-k megjelenése sem. Deák-Sárosi László szerint a videómagnók és a multiplexek elterjedése egyszerre volt a mozizás meggyengítése és alternatív megoldás a filmterjesztésben. Az átmenetet jelzi, hogy az 1990-es évek első feléig videómagnós vetítőhelyek is üzemeltek legálisan vagy szürkén, filmklubos jelleggel. 

A szétforgácsolódás folyamatát azonban a videók és a többtermes mozik is serkentették. 

„A multiplexek is őrizték (és részben őrzik) a filmnézés közösségi jellegét, hiszen a nézők kimozdultak otthonról egy-egy film kedvéért, több ismerős és ismeretlen személy társaságában izgulták vagy szórakozták végig a filmeket” – teszi hozzá a filmesztéta. 

Szinte minden sarkon állt egy mozi

Nyakunkba vesszük a fővárost, hogy megnézzük, mi lett néhány korábbi moziból vagy mozi helyén. Rengeteg mozinak ugyanis már az épületét is hiába keresnénk: lebontották a budafoki Attilát, az angyalföldi Dózsát és Békét, a ferencvárosi Kinizsit, a hegyvidéki Regét, a zuglói Sportot, a rákospalotai Békét, a XXII. kerületi Budafokot és Tétényt – hogy csak néhányat említsünk a teljesség igénye nélkül.

Körútunkat Újpesten kezdjük, ahol több szomorú érdekességre is bukkanunk. A fővárosból Dunakeszi felé, egy kis utcában működött valaha a Tündér mozi. Az épület ma is áll, ám semmi nem emlékeztet már arra, hogy itt valaha matinéra jártak ifjak és szüleik – szerelvénybolt működik a falai között. 

A városrész központjában egymástól nem messze valaha három moziban is zajlottak vetítések. Legkorábban a Szabadság zárt be, a helyén építették fel a nyolcvanas évek közepén az Ady Endre Művelődési Központot. Ám ez utóbbit – amelyben egy darabig szintén vetítettek filmeket – is hiába keresnénk már, pár éve lebontották.

Két sarokra állt a hatalmas befogadóképességű Alkotmány mozi, amit ugyancsak lebontottak, a telken társasház épült.

Innen ugyancsak két sarokra várta a filmek szerelmeseit a Fény mozi, ami a rendszerváltást még túlélte Luxként, ám a kilencvenes években bezárt. Előterében patika, a moziteremben táncklub talált otthonra. 

Dr. Krisztián Anikónak, a patikát üzemeltető vállalkozás tulajdonosának köszönhetően bejutunk az épületbe: itt szembesülünk azzal, hogy a mozi tulajdonképpen a gyönyörű ház udvarán kapott helyet. Bemegyünk a „moziba” is, az egykor kacajokkal, borzongással teli terem széksorok nélkül igen furcsa – igaz, a táncosoknak nem is lenne rá szükségük. A hatalmas szecessziós Apolló-ház alagsora sötét korok tanúja: egykor itt működött a nyilas párt helyi szervezete, a pinceszinten tartottak sokakat fogva.

A szomszédos kerületbe, Angyalföldre indulunk. A Hegedűs Gyula utcában működött az Ipoly mozi, amelynek helyén ma parkettabolt várja a vásárlókat. A kedves eladók beengednek bennünket a raktárba, ami egykor a moziterem volt: a meghagyott oszlopok és oldalajtók elrendezéséből lehet következtetni arra, hogy egykor itt széksorok húzódtak. Felmegyünk a vetítőterembe is, ami ma irodának ad helyet. Meglepetésünkre az eladók között is akad több mozirajongó, áhítattal beszélnek és gyűjtik a fényképeket a munkahelyükön működött filmszínházról.

A Váci úti Kossuth mozi sokak kedvence volt, mert nézőterét az átlagnál meredekebbre építették, a széksorok között a szokásosnál nagyobb távolság húzódott, és a néző kényelmes székből élvezhette az előadást. 

E paraméterek a korszakban szinte luxuskörülményeknek számítottak. A rendszerváltoztatás után átalakították többtermes filmszínházzá, de ez csak megnyújtotta az agóniáját. Ma élelmiszerüzlet található a helyén.

A Duna felé sétálunk, a Hollán Ernő utcáig, oda, ahol sokáig a folyóról elnevezett mozi működött. A Budapest Jazz Klub otthonául szolgáló vetítőterem megmaradt, amelyben kulturális eseményeket, koncerteket rendeznek. A kávézó egyben képet fest arról, hogy nézett ki egy mozi előtere. 

A retróláz sem hozott változást

Egykor szinte minden kerületben működött mozi, de a zuglói Évában üzlet, a kispesti Hunyadiban irodaház, a pesterzsébeti Tátrában vallási felekezet, a Világosságban és a terézvárosi Tinódiban galéria, az erzsébetvárosi Filmmúzeumban színház, a csepeli Táncsicsban üzlet kapott helyet. 

Budán sem jobb a helyzet: a XI. kerületi Bartókban üzlet, a II. kerületi Kultúrában gépészeti bolt, a XII. kerületi Ugocsa moziban könyvtár, az Átriumban (Május 1.) színház kapott helyet – így legalább maradt köze az épületnek a kultúrához. Innen egy villamosmegállóra található a Bem, ami művészmoziként még állja a sarat.  

Nem úgy a körúti mozik. Felülve a 4-es, 6-os villamosra járjuk végig az egykori mozihálózatot. Az Apollót (Vörös csillag) megszüntette a szálloda, amelynek épületében működött, ahogy az elhúzható tetejű Szikrában sem vetítenek már. 

A Hunnia (Zrínyi) helyén kávézó, a Horizontban (egykor Híradó) kávézó és egy keresztény gyülekezet, a Bástyában pénzintézet kapott helyet. 

A körút közvetlen közelében is számos moziban vetítettek. A Rákóczi úton működött a hosszúkás nézőterű Tisza, amiben ma ruhaüzlet, a pár sarokra található Honvédban képzési helyszín, a Népszínház utcai Csokonaiban ugyancsak üzletek, a Napban közösségi ház, míg az Akácfa utcai Gorkijban vallási közösség található. 

Sokan gondolták, hogy a retró életérzés megjelenésével, elterjedésével újra kinyit majd néhány filmszínház, de a várakozásuk hiábavaló volt. Deák-Sárosi László meglátása szerint a retró életérzés és törekvés ugyan erős napjainkban, de sokféle múltbéli kulturális szokáshoz kapcsolódik. A mozi nem olyan központi és alapvető szervezőerő, fűzi hozzá, ami a retró szerveződéseket integrálni tudná. Egyes zenei, sportos, technikai és más retró szerveződések megvannak film és mozi nélkül is. 

A hagyományos mozizás felélesztését hivatott szolgálni az art-mozi irányzat és hálózat, ami a művészeti értékek közvetítését tűzte ki célul, és az art-mozik támogatást is kapnak költségvetési forrásokból szerte a világon. „Az art-mozizást azonban vissza is húzza a művészi öncél és a természetestől eltávolodó ideologikusság. A közösségi filmnézést és a valóban minőségi műsorkínálatot részben megvalósítják a szakmai és civil kulturális egyesületi filmklubok, de ezek száma és a bevonzott nézők száma nem jelentős. Újabb lehetőségek keresésére is szükség lenne” – vélekedik a filmesztéta.