Cukorharang, cukorbélyeg, cukorszoba – Marcipánia, az Oscar-díjas Kopcsik Lajos birodalma

„Rendes fiút tanulónak felveszek”

Kopcsik Lajos édesapja bányász volt, de csodálatosan harmonikázott, egy barátja hegedűn játszott, és gyakran muzsikáltak együtt. A gyerekkori élmények hatására Lajos is zenével élt, alkotás közben rendszerint felcsendültek Bach, Vivaldi vagy Mozart szerzeményei. A zenehallgatás mellett a képzőművészetet kedvelte. „Mindkét hobbim segíti a munkámat: a zene szeretete karbantartja/megörvendezteti a szívemet-lelkemet, a képzőművészet szeretete pedig a vizuális látásomat segíti a munkámban” – vallotta.

A gyenge, betegségekre hajlamos fiú szülővárosa, Sajószentpéter főutcáján sétált édesanyjával, amikor Schmida Pál cukrászmester üzletének ablakában meglátták a feliratot: „Rendes fiút tanulónak felveszek”.

Édesanyja mindjárt ösztönözte, hogy jelentkezzen, talán meg is erősödhet a sok süteménytől. Így került 14 évesen a szakmába, és bele is szerelmesedett a cukrászatba. Büszke volt a surcra, a fehér kötényére, és áhítattal figyelte, hogyan tölt és díszít Pali bácsi egyszerre nyolc-tíz tortát. Nem sokkal ezután az üzlet ajtaját befalazták, bevonták az iparengedélyt, és a lelkes tanuló a Borsodi Vendéglátó Vállalathoz került, amelynek később vezetője lett. A gyakorlatot a fővárosban végezte, ahol többek között Szamos Mátyással is dolgozott. 19 éves korától hazai és nemzetközi szakmai versenyeken vett részt, ahol munkáit minden alkalommal aranyéremmel jutalmazták. Húszévesen feleségül vette Bencs Margitot, aki szintén cukrászként dolgozott, emellett mindvégig kitartó társa lett, és olyan hátteret biztosított számára, ahol szárnyalhatott a tehetsége. 

Matrjoska babák, testükön hagymakupolás templomokkal

1988-ban a frankfurti Szakácsolimpián a magyar nemzeti csapat tagjaként kapott aranyérmet és cukrász Oscar-díjat. Ugyanebben az évben költözött Egerbe, ahol többek között a Kopcsik cukrászdát vezette. Itt pezsgő kulturális életet teremtett kiállításokkal és egy kávé mellé meghívott művészekkel. Hosszú évek után, épp egy megbízás kapcsán itt futott össze földijével, Herczeg István festő- és grafikusművésszel. A kreatív cukrász az Egri Vendéglátóipari Szakiskola tanáraként és alkotójaként fordult a cukrász artisztika felé. Egy szakmai verseny zsűrielnökének kérték fel, ahová tíz darabot vitt a munkái közül, kiállításra.

Azonnal benevezték a berlini olimpiára, ahol egyszerre tíz aranyérmet kapott, s ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.

„Egy vállalkozó, aki Moszkvában megnyitotta az Eszterházy cukrászdát, felismerte a lehetőséget, és 1996-ban megbízott minket azzal, hogy díszműcukrászati dekorációt készítsünk – emlékezik a művészbarát. – Elkezdtünk agyalni, hogy mit lehetne cukorból megvalósítani. A matrjoska baba mellett döntöttünk, és a babák testére hagymakupolás orosz templomokat festettem.” Szintén világrekord lett a három és fél négyzetméteres cukor falikép az egri Offi Házban, amelyet Herczeg István tervezett és festett az isztambuli Topkapi Szerájban talált miniatúrák stílusában, az egri török idők emlékére. „Olyan technikát is kitaláltunk, amellyel ikonhatást lehet elérni. Aznap este, mire a megoldás megszületett, két üveg pezsgőt ittunk meg.” Így telt el 15 év közös munkával, ötleteléssel, humorral.

Kép

Kopcsik Lajos és Herczeg István – Fotó: Teleki Clara

Kőkemény cukortészta, mandula nélkül

A tragant, vagyis a zselatinból és porcukorból álló cukortészta lett az alapanyag, amit a mester továbbfejlesztett. Díszítő glazúrként tojásfehérje és cukorliszt keverékét használta. A marcipánt el kellett hagynia, hiszen a benne lévő mandula magas zsírtartalma miatt avasodik. A cukortészta olyan keményre szárad, mint a porcelán. Lehet csiszolni, ami Sebők Sándor, a világ egyetlen cukorcsiszoló mesterének feladata volt. Ezután következett Herczeg István művészi munkája, aki temperával festett, vagy precízen előrajzolta a mintát. „A térbeli helyzeteket festéssel oldottam meg, a sík formákat viszont pontosan megrajzoltam. Celofánba tettük a színezett anyagot, mint a mézeskalácsosok, és bármit terveztem, Lajos kispriccelte” – meséli a grafikusművész.

A kiszáradt, kemény cukortészta törékeny, ezért a versenyekre általában két példány készült mindenből.

„Volt, hogy hungarocellre formázta Lajos a cukrot, mert a nyers cukornak önmagában nem lett volna tartása. A belső hungarocell legalább a kiszáradásig tartást adott a formának. Így készült például a harang.”

„Pistike, mit csináljunk?”

Herczeg Istvánnal végigsétálunk az egykori harangöntő műhelyek helyén álló Marcipánia szobáin, amelynek a neve kissé megtévesztő lehet, hiszen a marcipánt ki kellett hagyni a maradandónak szánt művekből. István minden darabhoz történetet mesél, és jó kedéllyel kuncog a felidézett emlékeken. A közös ötletelés sokszor egy felhívással indult: „Pistike, mit csináljunk?” Így készült a Kass János művészbarát által tervezett gyereknapi bélyeg cukorváltozata is, amely a világ legnagyobb cukorbélyege. A 120 tárgy között találjuk a két méteres borospalackot, a Minaretet, a Vasarely-reprodukciót, a Szépművészeti Múzeum kiállítására készült Monet-képet vagy Van Gogh jellegzetes napraforgóit, amelyen minden ecsetvonás precízen meg lett örökítve.

Gárdonyi emléke is inspirálta az alkotópárost: a székét formálták meg cukortésztából, amelyen ülve az Egri csillagokat írta, valamint a pipázós portréját örökítették meg.

„Mi minden egyes darabhoz személyesen kötődünk – meséli a társművész. – Lajos unokája nagyon szerette a kisvakondot, ezért azt is elkészítettük, továbbá Vukot, Nils Holgerssont és Lúdas Matyit. Utóbbiba belecsempésztem a valódi vargányát is, a mesekönyvekben megszokott mérgező galóca mellé.” Egy sakkozó kérésére sakk-készletet is készítettek.

Minél képtelenebb ötlet, annál vonzóbb

„Egyszer a nejem azt javasolta, hogy csináljunk tölcséres gramofont. Lajos képtelen ötletnek tartotta, végül mégsem hagyta nyugodni, és két példányban el is készítette: Moszkvának és Egernek. Egy szobrász barátom, Sebestyén Sándor formált egy kis bronzszobrot, a Pisztrángötöst viaszveszejtéses bronztechnikával. Ezt az ötletet felhasználva készítettünk egy hanglemez-kompozíciót, öt lubickoló pisztránggal. Elrejtettem rajta személyes gondolatokat is, mint például »vezényel: Kopcsik Lajos«. Az emberek sokszor észre sem veszik az efféle humort.”

„Pistike, csináljunk már népművészeti dolgot!” – kérte egy alkalommal a mestercukrász. István egy palettát tervezett, amin megjelenítették Magyarország leghíresebb néprajzi tájegységeit. „Mindkettőnkben volt nevelő szándék, hogy a munkánkkal jó irányba próbáljuk terelni az embereket.”
„Egyetlen olyan felvetés volt, amire Kopcsik Lajos először nem pusztán nemet mondott, de egyenesen ezt kérdezte: »Pistike, meg akarsz ölni?« A ravennai mozaik minden egyes kockáját külön kellett színezni, árnyalatokban. Három éven át tépelődött magában, mire bevállalta. Ez egy komoly szakmai kihívás volt.”

Kép

Matrjoska babák a Marcipánia múzeumban

Barokk cukorszoba, amelyet cukorkutya őriz

A Kopcsik Marcipániát 2005-ben adták át, ezt követte egy hároméves munka, a mester régóta dédelgetett álma, a barokk szoba.

Itt minden cukorból van, kivéve a tükröt és az ablaküveget. A padló, a tapéta, a függöny, a csillár, az impozáns méretű kályha, a kanapé, az asztal gyümölcsökkel, a hegedű vonóval.

Az unokák, valamint a felesége és a saját portréja is felkerült a falra. Hogy mennyire élethű lett a barokk szoba minden porcikája, azt István is bizonyítja: „A szobát őrző cukorkutya elé helyezett csonthoz a hentestől vittünk mintát, és amikor kész lett, figyeltem, hogy néz-e Lajos, és megszagoltam, melyik az igazi csont, és melyik a cukor.” Egy nap a vonó meghajlott, és ekkor derült ki, hogy beázott az épület. A cukor fő ellensége a nedvesség, ezért több hónapos küzdelem zajlott a barokk csoda megmentéséért.

Egy alkalommal egy orosz látogató megkívánta a mutatós cukortésztát, és kíváncsiságból beleharapott az esernyőtartóba. Szerencsére az nem tartozott a kiállítási anyaghoz, valódi fémből készült. „Lajos mindig jókedvű volt, sokat bolondoztunk együtt, a baráti-ismeretségi körben is. Mindenkihez szeretettel közelített. A két unokájával is rengeteget játszott, és amikor felnőttek, hiányolta ezeket az önfeledt pillanatokat” – jellemzi barátja.

Olykor enni is elfelejtett…

Herczeg Istvánnal készítettek egy vándorkiállítási anyagot, amelyet utoljára a mester 80. születésnapja alkalmából állítottak ki.

Kopcsik Lajos a munkának és a családnak élt.

Az alkotás sok örömet hozott számára, igaz, a hétvégét és a pihenést alig ismerte, olykor az evésről is megfeledkezett munka közben. Amikor ez az életmód műhely hiányában megszakadt, a cukrász lelke is összetört. Alkotói magányát a Covid-járvány még inkább elmélyítette. A művész, aki keze és tehetsége lenyomatát Eger mellett Oroszországtól Svédországon át az USA-ban is ott hagyta, talán most angyalokat formáz odafent, kedvencei élő muzsikájára. Reméljük, hogy a Herczeg Istvánnal létrehozott egyedi mű sokáig épségben megmarad, az egész világ örömére és a magyarok büszkeségére.

Forrás:

• http://www.kopcsikmarcipania.hu/kopcsik-lajos/
• https://receptletoltes.hu/arch%C3%ADvum/11932?pdf=11932
• http://www.egri-magazin.hu/az-egesz-eletem-a-cukraszatrol-szolt-el-sem-tudtam-volna-mast-kepzelni/