„A természet becsomagolja, én kibontom az értékeket” – Egy kézműves fafaragó gondolatai
Nagyszüleimnél találkoztam olyan bútorokkal, használati tárgyakkal, amelyeket ők is a nagyszüleiktől örököltek. Ezeket a tárgyakat a gyártóik úgy tervezték, hogy több nemzedéket kiszolgáljanak, a tulajdonosok pedig vigyáztak rájuk. A mai ember ugyanakkor csupa gépek által készített dolog között él.
A konyhaszekrényben katonás rendben sorakoznak a futószalagon gyártott edények, evőeszközök. Nincs sok becsületük, a kukába kerülnek, ha megsérülnek, vagy csak megunják őket. Sokszor avulástervezettek, vagyis a készítőknek az is céljuk, hogy ne használják a tárgyakat sokáig, mert akkor a fogyasztók mindig újat fognak venni.
Az ipar feldolgoz mindent, amit a természetben talál, de valójában sok szemetet termel.
Eközben a lelkek mélyén ott él a sóvárgás, amit a fogyasztók nagy része úgy él ki, hogy lájkolja a föld- és rönkházakat a sajátos bútoraikkal együtt, elmegy a kézműves vásárokra, és tátja a száját, mert úgy érzi, a mesében jár.
Emlékszem, gyerekkoromban hogyan vettem magamhoz szépen lassan a kályha begyújtásának feladatát. Nagyon szerettem a tüzet, illetve a tűzrakás szertartását. Vékony szálacskákból kicsi máglyát készítettem, amit meg lehetett gyújtani egyetlen gyufával. Fahasogatás közben lenyűgöző alakzatokra bukkantam! Sokáig csodáltam, s úgy éreztem, kár a tűzre dobnom őket, valami érdekesebbet kellene csinálnom velük, belőlük, de akkor még nem tudtam, mit.
A környéken volt egy asztalosműhely, ahová először a rendszerváltás környékén tévedtem be. Rengeteg érdekes hulladékot találtam ott, amiket elégetésre szántak.
Voltak köztük nemes fák: hikoridió, vörösfenyő, tölgy, de akadtak lemezkék is egyszerű fenyőből. Úgy éreztem, kincsesbányára bukkantam, és hazahoztam néhány darabot.
Itthon aztán eszembe jutott: mi lenne, ha egy kanalat, pontosabban valamilyen, kanálként használható eszközt készítenék az egyikből, ami jó például teakavaráshoz?
Nyomban csináltam néhányat a családomnak, de a fogadtatásuk vegyes volt: nem értették, mit akarok ezzel, hiszen mindenkinek volt mivel megkeverni a teáját, én mégis úgy éreztem, hogy amit készítek, az sokkal játékosabb, érdekesebb egy gyártósorról érkező kiskanálnál.
Annyira izgatott a fa, hogy hamarosan vettem néhány kanálvésőt, mert ki akartam hozni a legtöbbet a látszólag semmire sem jó fadarabokból. Miután elkészült az első teakeverő lapátocska, elkezdtem gyűjteni a faanyagot, bármerre jártam, összeszedtem, amikben fantáziát láttam. Hamarosan sok kilónyi alapanyag gyűlt össze a lakásban, amiért a környezetem hóbortosnak – más szóval hülyének – gondolt.
Közben a vásárokon, amiket látogattam, gyönyörű dolgokat láttam! A legtöbb eredetiséget az esztergált tálak sugározzák, de azokat sem kézzel készíti az alkotó, hanem esztergálja vagy marógéppel vájja ki, ami nem teljesen kézimunka. Én általában nemes anyagokból dolgozom: tölgy, vörösfenyő, olajfa, cseresznye, hárs, kőris, sárgabarackfa, azoknak is a különleges részeiből.
Továbbra is nagyon izgatnak a fák. Mi rejlik bennük? Kijön-e az anyagból az, amit sejtek?
Az alkotásaimmal szeretném megmutatni az embereknek, hogy vannak értékek, amelyek úgy léteznek körülöttünk, hogy csak ki kell bontanunk őket a természet adta „csomagolásukból”.
Az íveket, hajlásokat nem kifaragom, hanem kibontom a fákból, így az elkészült tárgyakban érezni lehet a természet jó szándékát.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>