Gyermekkori titkok őrzőit gyógyítja Barta Judit
Van, aki azért keresi fel, mert gyermeke játékszerét javíttatná meg. Más a saját babájával kopogtat be, hogy a gyermekkori kedvencet, titkai őrzőjét hozassa helyre. Barta Judit, aki több mint harminc éve javít babákat, mackókat, nap mint nap egyéni sorsokkal találkozik munkája során. Nem ismer lehetetlent, de a kihullott mackószőrt ő sem mindig tudja pótolni, még ha egyébként szereti is a kihívásokat. A belvárosi Babaklinikán jártunk. Velkei Tamás riportja.
Régen nem babázott, ma pótolja
„A napokban egy fiatal lány lépett az üzletbe, a nagymamája babáját szorongatta. Elmondta, hogy a nagyszülője demenciával küzd, és nagyon ragaszkodik gyermekkori játékszeréhez, amely kissé viseltessé vált. Szerette volna, ha megjavítom” – mutatja Barta Judit a hatalmas babát, amit előttem kezd újjávarázsolni. Meséli, a játékbaba feje nagyon laza volt, ruhája is tönkrement. Előbb átpucolta a testét, és megerősítette a végtagjait. Ezt követően megvarrta a pomponját. Szerencsére volt „elfekvőben” egy matyó ruhája, ami éppen illeszkedett a baba népviseletéhez.
Miközben mesél, a keze meg sem áll, varr, vág, ragaszt.
Valaha Budapest szívében több helyen is készítettek babákat, Judit nagymamája is ezzel foglalkozott. Miután a Károly körúti üzletüket államosították, szövetkezetté alakulva 1957-ben a Múzeum körútra költöztek. Dolgoztak az üzletben papírmaséfej-készítők, Judit nagymamája szabta ki az anyagtesteket munkatársaival, amelyeket aztán megtömtek, végül belehelyezték a testbe a fejet. Rajtuk kívül alkalmaztak még hajvarrót és cipőkészítőt, akik a parókát és a kicsiny lábbeliket állították elő.
Az új üzletben Judit édesanyja is babákat készített, mások elkezdték javítani azokat. Egymástól tanultak. Ma már senki nem él a hajdani szakemberek közül, de az üzlet ugyanazon a helyen azóta is működik, immár Babaklinika néven. Előbb, 1982-től Judit édesanyja vitte tovább a javítást is vállaló hangulatos üzletet, majd lánya vette át a klinika vezetését, és javítja a babákat, mackókat. Érdekes, de Barta Judit nem volt babázó kislány, játékállatkái voltak, ám gyakran járt az üzletbe.
Az ott dolgozó asszonyok szép lassan őt is megtanították minden fortélyra.
Nem pörög a babapiac
Sokrétű a munka, varrni, festeni, hímezni, restaurálni kell tudni, ezeket a készségeket vagy édesanyjától leste el Judit, vagy együtt találták ki a technikát, ahogy az újabb és újabb babagenerációk példányai bekerültek a klinikára. A parókahaj varrását attól a hölgytől tanulta el, aki egykor az üzletben dolgozott. „Ha az ember szétszed egy babát vagy macit, látja, miként lehet megjavítani, újra játszható játékszert készíteni belőle” – mondja Judit. Műbőr és papírtalpú cipőcskéket, ruhákat is varr, a műanyagcipőket vagy öltözeteket a behozott donorbabákból pótolja.
Miközben a múltról mesél, egy nyugdíjas korú hölgy lép az üzletbe. Elmondja, hat–nyolc éve már járt a boltban, akkor azt a felvilágosítást kapta, hogy a birtokában lévő baba az előző századfordulón készült. Azóta megjavíttatta, mutatja, és érdeklődik, mennyit érhet a játékszer manapság. A válasz nagyon lelombozza: nem kapna érte annyit, amennyire számított. Judit megállapítja: bár nagyon szép a játékszer, ma már alig keresik az antik babákat. Azt tanácsolja a vásárlónak, őrizze még, pár év múlva talán változik a piac.
„Még tíz éve találkoztam olyan esettel, hogy a család a dédnagymamát szerette volna meglepni egy antik babával, mert az idős hölgy folyton szomorkodott a régi babája után. Ma már ez a korosztály a mennyországban babázik; alig-alig vesznek antik babát az emberek” – döbbent meg a Babaklinika tulajdonosa.
S hogy fokozza a meglepetésemet, elárulja, napjainkban a játszó babákat sem olyan könnyű értékesíteni.
Pedig a szocializmusban a játékokat képzett babakészítők gyártották, többen is dolgoztak Budapesten, Debrecenben és Szegeden. Vagyis komoly iparágnak számított a babakészítés. Ők alakították ki a fröccsöntött testeket, a gumifejeket, a babák frizuráját pedig hajfűzőgépekkel formázták.
A fröccsöntők azonban kiszorultak Budapest belvárosából a környezetvédelem és a munkával járó szagok miatt. Amikor a kilencvenes évek elején a piacot elárasztották a kínai játékok, a legtöbben be is fejezték a gyártást. Néhányan az ezredfordulóig még húzták, de a kínai árakkal képtelenség volt versenyezni. Többen felkeresték Barta Juditot, amikor végleg bezártak, hogy felhalmozódott raktárkészletüket átadják. Mára a Babaklinika maradt az egyedüli ilyen üzlet.
Az eszmei érték dönt
A szomorú história felelevenítése közben spanyol házaspár lép a helyiségbe, választanak, miközben arról érdeklődnek, hány euró átszámítva a játék. Judit megnyugtatja őket, máshol csak drágábban kapnák meg a babát, ennek ellenére hosszasan tanakodnak még.
Végül úgy döntenek, megveszik az ötezer forintba kerülő játékszert. A jelenet egyben alá is támasztja a babapiac hányatott sorsát.
Bár a vásárlói kedv alábbhagyott, a folytonos újravásárlást népszerűsítő konzumvilágban is él és virul a Babaklinika. A miértre egyszerű a válasz: a többség megjavíttatja a babát, mert a játékszer hozzánő a gyermekek szívéhez. Addig sírnak, míg a szülő el nem viszi a kedvencet megjavíttatni.
Sokan felnőttként hozzák be a gyermekkori játékszerüket, amikor megtalálják a szülői házban azt az egy babát, „akinek” elmondtak minden jót és rosszat, akit öleltek, ringattak, babakocsikáztattak. Ragaszkodnak ezekhez a babákhoz, még a vidéken talált játékszereket is felküldik a fővárosba javíttatásra. Az eszmei érték kiüt minden egyéb szempontot.
Macit is fogad a klinika
Ma már macit is javít Judit, mert a régi macijavítók is bezártak. „A macit nehezebb helyrehozni, mert általában szalmával tömték, amit körülményes tisztítani. Sok maci össze is megy, főleg, ha nagyon régi, mert a szalma töpörödik a testében, ilyenkor tömővattával egészítem ki a testüreget.
Szét kell szedni a fejét, a testét, a négy végtagját, ez sem egyszerű feladat, mert drótozva, tárcsázva készültek, hogy tudják mozgatni a végtagjaikat.
Külsőleg is szükséges tisztítani, ilyenkor napokig szárad a játék. Gyakran tönkremegy a medvék tappancsa, mancsa, szeme, ezek helyett újat kell készíteni, esetleg orrot hímezni. Egy-egy macira akár öt–hat órát is áldozok. Ez nagyon sok” – avat be Judit a játékszerek javításának metódusába.
Hozzáteszi: a „legveszélyesebb”, ha kikopik a maci szőre, mert azt szinte lehetetlen újravarrni, ráadásul a mai műszőrmék más anyagból, színből készülnek. Ilyenkor vagy megpróbálja hasonló fazonnal pótolni a szőrt, vagy felöltözteti a játékszert.
Szinte nincs lehetetlen
Judit kifejezetten szereti a kihívásokat, azt mondja, enélkül nem is lehetne folytatni e ritka szakmát, persze az sem árt, ha az ember türelmes, magyarázza, mialatt folytatja a hatalmas matyó ruhába bújtatott baba öltöztetését. Nagy szeretettel és empátiával fordul a megrendelők felé, velük beszélgetve kicsit pszichológussá is válik: amikor mesélni kezdenek magukról, megismeri a babák tulajdonosait, a gyermekkorukat.
„Rengeteg pozitív energiát nyerek ezekből a találkozásokból, ennél nagyobb örömöt csak az jelent, amikor elviszik a megjavított babát, és látom az arcukon a boldogságot.”
„Vagy videót küldenek arról, mennyire örült a gyermekük, amikor visszakapta kedvenc játékszerét” – meséli lelkesen a tulajdonos. Sokan hoznak olyan régi babákat, amelyeket már nem akarnak, vagy nem lehet megjavíttatni, esetleg nincs kire hagyni. Ezeket Judit hasznosítja a többi baba javítása során. Nagyon ritkán mondja azt, hogy nem tud megjavítani egy babát. Erre leginkább a tengerentúli játékok esetben kerül sor, mert ha széttörik a baba teste, arra csak az ott készített speciális fej illik, ebből pedig alig akad Magyarországon.
Babaevolúció
Az első babák porcelánból készültek, testük papírmasé (papír, fűrészpor és ragasztó keveréke) volt, testük, kézfejük, lábuk fa. A törzsre helyezték a porcelánfejet. Az efféle babákkal nem igazán lehetett játszani, legfeljebb ültetni, fektetni, gyengéden babusgatni, mert a porcelánfej könnyen tört. A kisgyermekeket mégis kielégítette e korlátozott játéklehetőség is, hiszen általában ez az egy babájuk volt.
Mára megfáradtak ezek a babák, nagyon vigyázni kell minden porcikájukra, könnyen letörhet az ujjuk, arról nem is beszélve, hogy a ruhájuk szintén 100–120 éves. Nem érdemes őket odaadni egy mai gyermeknek. Az antik babákat könnyű azonosítani: a fejükbe beütötték a készítés évszámát, esetleg a készítőt vagy sorszámot. Judit javított 1894-ben készített babát is.
A legnagyobb játékbabagyártók a 19. század végén, a 20. század első felében Németországban működtek, de Franciaországban is gyönyörű játékokat készítettek. Utóbbiak ritkábbak, ezért drágábbak, ahogy a kisebb német manufaktúrák termékei is. A korszak másik elterjedt terméke a celluloidbaba. Ennek alapanyaga, a celluloid mára úgy törik, mint a ropi, mert egyik összetevője, az aceton párolog. Ezekre a babákra nagyon kell vigyázni.
A második világháború átírta a babagyártás történetét: mivel minden alapanyagra nagy szükség mutatkozott, átmenetileg visszaesett a termelés. A porcelánformák viszont megmaradtak, így később nem porcelánból készítettek babákat, hanem papírmaséból. A negyvenes évektől feléledt a német babagyártás: mozgó szemű, úgynevezett skalpos babákkal, amelyeket a félbe vágott fejük miatt egyszerűbb volt megszemezni, mint a teli fejű társaikat.
Fokozatosan más országok is bekapcsolódtak a tömeges babagyártásba, Aradon például hatalmas gyár működött (2013-ban ment csődbe). Az Egyesült Államokban és Kanadában ugyancsak nagy ipar épült ki – érdekesség, hogy a tengerentúli babák fordítva készülnek, mint az európaiak: míg utóbbiak esetében a fejet helyezik a törzsbe, addig az amerikai játékszereknek a nyakára kell rátenni a fejet.
Gyártottak még Csehszlovákiában és a Szovjetunióban is babákat, utóbbi országból rengeteg került Magyarországra. Judit elmondja, sok orosz turista vett egy időben szovjet babát, mert Oroszországban hiánycikké váltak a kor termékei. A szovjet gyártók készítettek szamovárbabát is, a baba bodros ruhájával a teát óvták a kihűléstől. (Hasonló teababát a németek is gyártottak már az 1800-as években.)
Magyarországon eleinte nem tudtak mozgó szemű babákat készíteni, a hatvanas években még általában festették a szemüket. Ezeket a fejeket úgynevezett anyagtestre helyezték rá, amelyet népviseletbe öltöztettek. Később nejlonnal vonták be a végtagokat. A hetvenes évek slágere a csecsemőbaba, ami sírni tudott, a hangot adó szerkezet az anyagtestbe került. A nyolcvanas években már műanyag testű babákat gyártottak a kisiparosok – igen nagy mennyiségben, több méretben.
A papírmasét követték a műanyag és gumibabák, az alvó szemű, a fűzött és a már nem parókahajú játékszerek. Ezekkel sokkal inkább lehetett játszani, hiszen kevésbé kellett vigyázni rájuk. Az anyagtestre gumi végtagok kerültek, hajas gumifejjel készítették a kislányok kedvenceit. Ez olcsóbb volt, mert nem kellett drótozni, nem kellett hozzá egész láb, kéz. Anyagfejjel is készítettek babákat, különösen vidéken, a palóc, a matyó egyaránt népszerű volt. A kétezres években újra megjelentek az úgynevezett szuvenír kerámiababák, amelyek teste anyagból készül, csupán a fejük, a kezük, és térdtől a lábuk van kerámiából.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>