Guerilla – Ölni vagy nem ölni?
Régen láttam már olyan bátor filmet, mint Kárpáti György Mór Guerillája. Az első nagyjátékfilmes rendező belecsapott a közepébe: összehozott egy másfélórás mozit, amelyben „nem történik semmi”. Vagy alig valami. Ez a valami azonban az élet sűrűje: születés, halál, szerelem, bűn és bűnhődés.
Talán nem is lehet manapság másként bátorságot venni egy ilyen filmhez, mint elsőfilmesként, amikor a rendező meg akar jeleníteni szinte mindent, ami fontos számára. Kárpáti György Mórnak pedig nagyon fontos a történet (a forgatókönyvet is ő írta), amelynek színhelye Magyarország, 1849 augusztusának második fele, valamikor a fegyverletétel után. A magyar történelem egyik fájdalmas, drámai időszaka, amelyre nem lehet megrendültség nélkül visszatekinteni. Kárpáti ebbe a nagy elbeszélésbe helyezi bele azt a privát, kvázi történelmi sztorit, amelynek hőse egy fiatalember, Magura Barnabás, aki nem vett részt a harcokban; öccse, Antal vonult be helyette katonának. Barnabás ezekben a bizonytalan napokban testvére alakulatát keresi – hol osztrák, hol orosz katonákkal találkozva, előlük menekülve –, hogy hazavigye őt szüleikhez.
A fiatalembernek többször felteszik a kérdést, hogy mit csinált az előző évben, s hárításos válaszai, hazugságai alapján lassan kiderül: eddig mindenáron elkerülte a harcot s annak legkeményebb megnyilvánulását, az emberölést.
Barnabás nem akar fegyvert fogni, nem akar ölni.
S bár „az ölni vagy nem ölni” kérdést feloldani látszik a film E. M. Remarque-tól vett mottója, amely arra utal, hogy a háború ténye, a helyzet nem nagyon ad választási lehetőséget – ez a dilemma mégis erkölcsi, sőt már-már lételméleti, hamleti kérdésként végigvonul a filmen.
S ha már erkölcsi dilemma, bizony jut még ebből Barnabásnak több is, miközben célját, testvére megmentését próbálja elérni. Miután megtalálja Antalt, csak úgy maradhat az erdőben titokban tanyázó, a fegyverletételről mit sem tudó szabadcsapattal, ha azt hazudja, hogy ő is harcolt.
A közösség élménye elragadja, s ugyanígy a szerelem.
Csakhogy Lucába – a gerillákkal tartó ápolónőbe, akit Mészáros Blanka alakít leheletfinoman, érzékenyen – Antal is szerelmes. A film mindvégig rájátszik arra, hogy a két testvér mintha ugyanannak az embernek két oldala lenne, Luca egy jelenetben utal is erre.
Barnabás a pacifista, a kétkedő, hezitáló értelmiségi, Antal a harcos, cselekvő, bevállalós férfi.
A sors szeszélye, hogy míg Antal sebesülése miatt mindvégig mozdulatlanságra kárhoztatott – aminek a feszültségét Vilmányi Benett elképesztő hitelességgel jeleníti meg –, addig Barnabás kénytelen cselekedni. Az őt alakító Váradi Gergely úgy van otthon ebben a szerepben, hogy bátran mutatja meg a bizonytalanságát is. Őszinte, keresetlen, és szépen bontakozik ki játékában a történet személyes tétje: felnőtt férfi lesz-e Barnabásból, aki, ha kell, a bűnt is vállalja egy nagyobb jó – mondjuk az élet – érdekében.
Kárpáti számára fontos a „mikrotörténelem” megjelenítése, ami bizony nemegyszer elborzasztó: az oszladozó hullákon élősködő férgek látványától a friss sebben golyót (repeszt?) kereső korabeli orvosi műszer okozta fájdalmon át a beálló halálig.
Máskor azonban felcsillan a világ, az élet szépsége: gyógyfüvek törése a mozsárban, fürdőző nők, a test szépsége, egy újszülött, a születés megrendítő élménye. És mindvégig: az emberi arcok szépsége.
A színészválogatás egészen kiválóan sikerült, friss, zömében ismeretlen fiatal arcok jelennek meg portrészerűen. Így lehetséges, hogy külön kis remeklése a filmnek egy kis epizódszerep: a sepsiszentgyörgyi bábszínész, Páll Gecse Ákos alakítása, aki újoncként megjelenő parasztgyereket játszik. De említhetjük akár a Csont Sándor századost játszó, szintén erdélyi Orbán Levente alakítását is, őt azonban szerencsére a Kojotból már jól ismerjük.
Ha nem is járunk élet és halál magaslataiban és mélységeiben, a naturalizmus azért megjelenik a hitelesség eszközeként: a fiatalok körme gyászszegélyes, a ruhájuk foltos, párbeszédeik szakadozottak, van, hogy alig érthetők, s a táborhelyüket igencsak kijárták az alatt a néhány nap alatt, amióta ott vannak az erdő közepén, a természetben.
A természet, a föld és az ég, a felhők, a hegyek, a sziklák, a sűrűbb és ritkásabb erdők, mezők látványa, virradat, verőfény, napnyugta – szintén a film főszereplői közé tartoznak. Ezért is hálásak lehetünk Kárpáti György Mórnak, hiszen a magyar filmművészet legnagyobbjainak filmkockáit: Bódy Psychéjét, Huszárik Szindbádját, Jancsó tereinek tágasságát csempészi vissza jelenünk mozijába, s ezáltal lesz a Guerilla a jelenlét mozija.
Kárpáti ugyanis nem arra hív minket, hogy nézzük meg a filmjét, hanem arra, hogy lépjünk be a filmjébe, éljük, féljük végig azt a néhány napot a szereplőivel együtt, belülről.
S ha valaki ezt megteszi, elnyeri méltó jutalmát, a katarzist. Aki azt akarja, hogy Kárpáti megmutasson neki valamit, az bizony üres kézzel, csalódottan távozik a moziból. Ha valamitől féltem ezt a filmet, akkor pontosan ez: vajon hányan lesznek, akik vállalják a jelenlét „veszélyét”, s így élik végig a filmet? Csak sajnálni tudom azokat, akik elmulasztják ezt a ritka lehetőséget, ami egyben – hiszen napokon belül itt van – március 15. méltó megünneplése is lehet.
A forgatókönyv írásában közreműködő történésszel, Fónagy Zoltánnal készített interjút a filmről a Képmás magazin, amelyet a 2019. márciusi számában jelent meg"Beköltözni az erdőbe" címmel.
Guerilla. 86 perc. Bemutató: 2019. március 7. Magyarországon forgalmazza a Mozinet. Rendező és forgatókönyvíró: Kárpáti György Mór. Fényképezte: Hartung Dávid. Zene: Asher Goldschmidt. Főbb szerepekben: Váradi Gergely, Vilmányi Benett, Mészáros Blanka, Orbán Levente.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>