Frank Sinatra, az ösztönös amerikai olasz – Lágyan énekelt, de vadul élt
„Mindent támogatok, ami átsegít az éjszakán, legyen az ima, nyugtató vagy egy üveg Jack Daniel’s…” – elmélkedett egyszer Frank Sinatra. A 20. század egyik legnagyobb hatású előadója, akit a világ a Hang és az Öreg Kékszemű beceneveken szólított, számos démonnal küzdött, volt min átsegítenie magát éjszakánként. Ezzel együtt emlékezetes filmes alakítások, Grammy-díjas lemezek maradtak utána. Vadabb énjét főleg a kapcsolatai szenvedték meg.
A Sebhelyesarcú
Az, hogy Frank Sinatrát egyáltalán megismerhette a világ, nemcsak azért kisebbfajta csoda, mert ilyen karakteres művész ritkán születik, hanem azért is, mert az 1915-ben világra jött csecsemő majdnem a születését sem élte túl. A hatalmas, mintegy 6 kilogramm súlyú gyermek (akiből később csupán 170 centi magas felnőtt lett) szülei – szicíliai bokszoló és bártulajdonos édesapja, valamint szintén itáliai származású szülésznő édesanyja – hobokeni lakásának konyhájában született. Amikor szülészeti fogóval a világra segítették, a baba kék volt, és nem lélegzett. Amíg az orvos az anyát látta el, a nagymama felkapta a halottnak tűnő csecsemőt, hideg víz alá tartotta és rácsapott a hátára, amitől az ifjú Sinatra újraéledt.
E viszontagságok után az már csak apró bosszúság volt, hogy a kihívott pap tévedésből nem apja után Martinnak, hanem keresztapja után Franknek keresztelte a gyereket, ami ellen a kimerült anyának nem volt ereje tiltakozni. A szülészeti fogó után ugyanakkor hegek maradtak a „csöppség” nyakán, állán és arca bal oldalán, amelyek miatt Frank tinédzserként a Sebhelyesarcú becenevet kapta, s egész életében sminkkel igyekezett elrejteni szépséghibáit. Nem emiatt nőtt fel azonban magányosan, hanem mert nem született testvére, míg a többi olasz bevándorlógyerek a környéken jellemzően nagycsaládokból származott. Egy interjúban azt vallotta: „Régebben azt kívántam, bárcsak lenne egy bátyám, aki segíthet engem, ha szükségem van rá, és egy húgom, akit én tudnék megvédeni.”
Rajongás ájulásig, öngyilkos hajlam
Frank énekesi próbálkozásait szülei jópofa hobbinak tartották, ám apja inkább taníttatta volna. Édesanyja fogta fel előbb a művészi tervek komolyságát, ekkor mellé állt: kottákat és felszerelést vásárolt neki, s kapcsolatait bevetve segített bekerülnie egy helyi énekegyüttesbe, a Hoboken Four-ba. Innen kiemelkedve, 27 évesen kezdett szólókarrierbe, és szinte azonnal a tizenéves lányrajongók kedvence lett, filmes karrierje is beindult. 1945-ben már tiszteletbeli Oscar-díjat kapott, amiért részt vett a társadalmi előítéletek ellen felszólaló The House I Live In című rövidfilmben. Később (1954) legjobb férfi mellékszereplőként (Most és mindörökké) is megérkezett hozzá az aranyszobrocska, mert nagyra tartották a tökéletesség helyett spontaneitásra, ösztönösségre törekvő színészi hozzáállását.
Az éneklésben Bing Crosby inspirálta, míg ki nem alakította a saját egyedi stílusát, amiért a nők már nemcsak odavoltak, hanem ájultra sikoltozták magukat a színpad előtt.
Igaz, egy részüknek kezdetben 5–5 dollárt fizetett Sinatra minden hájjal megkent menedzsere, hogy még lelkesebben olvadozzanak. A példakép Crosby félig viccesen így összegezte, hogy utódja az ő népszerűségét is felülmúlta: „Sinatra olyan énekes, amilyen egy életben csak egyszer bukkan fel – de miért pont az én életemben kellett felbukkannia?” Rivalizálásukat a média alaposan felfújta, de valójában mindig kölcsönösen kedvelték, tisztelték egymást. Annál jobban tartott Frank a nála fiatalabb, feltörekvő tehetségektől. Eddie Fisher felemelkedésekor például olyan mély depresszióba süllyedt, hogy állítólag öngyilkosságot kísérelt meg: bekapcsolta a gázt és a sütőbe dugta a fejét, csak a jókor érkező menedzsere mentette meg.
A művész sötét oldala
Sinatra természetesen cáfolta, de mindenki tudta, hogy remek viszonyt ápolt a maffiával, amiért az FBI profilt vezetett róla.
Olyan jó barátai voltak egyes chicagói és detroiti gengszterfőnökök, hogy aki nem teljesítette például a vele kötött szerződésben foglaltakat, az nem lehetett nyugodt afelől, hogy nem látogatja meg hamarosan néhány nehézfiú. Ráadásul Sinatra maga is – romantikus énekhangja ellenére – erőszakos férfi hírében állt. Volt, hogy az öltözőjében vagy a szállodai lakosztályában tört-zúzott dührohamában, máskor golfkocsival hajtott át egy bevásárlóközpont kirakatán. Egyszer egy tányér tésztát vágott a falhoz egy olasz étteremben, mert nem ízlett neki. Stand-up komikusokat is képes volt halálosan megfenyegetni, miután rajta és a párján poénkodtak.
Frank Sinatra nehéz természetét ezzel magyarázta: „Gyerekkoromban Hobokenben nagyon kemény környéken éltem. Amikor valaki »koszos disznónak« gúnyolt, egyetlen dolgot tehettem: betörtem a fejét. Amikor idősebb lettem, rájöttem, hogy ez nem megoldás, inkább meg kell őket nevelni… Leszámítva talán néhány kivételt.”
Szép nőktől szép nőkig, boldogtalanul
Kapcsolataiban is temperamentumosnak és hatalmaskodónak bizonyult. Először, még a húszas évei elején Nancy Barbatót vette feleségül, akivel három gyermekük született, ám sorozatos megcsalások után a házasság kudarcba fulladt. Feleségét Ava Gardner színésznőre cserélte le, akivel mindketten gyakran néztek a pohár fenekére, s olyankor nem kímélték egymást. Így is majdnem hét közös év jutott nekik. Együtt maradásukat a színésznő két abortusza sem segítette, amelyekről a férje nélkül döntött.
Az 51 éves Sinatra ezután a 21 éves Mia Farrow-t vezette az oltár elé, akitől megkövetelte, hogy hagyjon fel a színészi karrierjével. Farrow megkísérelt csak háziasszony maradni, ám miután mégis visszatért a filmszakmába, a Rosemary gyermeke című horrorban vállalt szerepén összevesztek, és Sinatra beadta a válókeresetet. A negyedik, Barbara Marxszal kötött frigye bizonyult a legidőtállóbbnak – 1976-tól a férfi haláláig tartott –, noha utólag a nő beismerte: Sinatra „Jekyll és Hyde” típusú férj volt, aki hol szeretettel és drága ajándékokkal halmozta el, hol őrjöngve fenyegette.
A nőkkel szembeni szélsőséges viselkedését megalapozó labilitását ma már talán bipoláris zavarként diagnosztizálnák. Életrajzírója, J. Randy Taraborrelli szerint „Frank 18 karátos mániás depressziósként” jellemezte magát.
Az Ava Gardnerrel kötött házassága alatt is volt legalább egy öngyilkossági kísérlete, ezt fegyverrel követte el. Gardner megpróbálta kicsavarni a kezéből a pisztolyt, amely elsült, ám a golyó szerencsére mindkettőjüket elkerülte. Taraborrelli szerint Sinatra szerelemre vágyott, de nem értett ahhoz, hogyan tartson fenn egy egészséges kapcsolatot, ezért mindig a következő lehetséges hódítást kereste. Híres kortársai, kollégái közül szoros kapcsolatba került Judy Garlanddel, Lauren Bacallal, Marilyn Monroe-val és Angie Dickinsonnal is – itt nem elsősorban barátságokra kell gondolni, bár némelyikükkel közeli barátok is lettek.
Végül szívrohamban halt meg 82 évesen, 1998-ban. Felesége és három gyermeke is a kórházi ágya mellett búcsúzott tőle – addigra már számos más egészségi problémával is küzdött. Utolsó szavai a párjához ezek voltak: „Veszíteni fogok.” Végül egy csomag Camel cigarettával, egy üveg Jack Daniel's whiskyvel és egy Zippo öngyújtóval, azaz kedvenc márkáival és egy dollárnyi apróval temették el.
Források:
https://www.imdb.com/name/nm0000069/bio/
https://www.grunge.com/214496/the-tragic-real-life-story-of-frank-sinatra/
https://en.wikipedia.org/wiki/Personal_life_of_Frank_Sinatra
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A férfi a legendás félmosoly mögött – Karácsonykor született, apaként is aranyifjú maradt Humphrey Bogart
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
