„A cirkusz a világ alakításának egyik eszköze” – A szociális cirkusz mélyen emberi és gyógyító is
A cirkusz különleges világa számtalan történetet, metaforát kínál a különböző művészeti ágaknak. Bár gyerekként sosem kötődtem hozzá, később rájöttem, hogy a műfaj erősen beágyazódott a kultúránkba, élmények valóságos tárháza. Ha Karinthy Frigyes A cirkusz című novellájára gondolok vagy a Jób lázadása című film cirkuszjelenetére, akár a most bemutatott Árni című filmre, világossá válik, hogy valamiképp mind viszonyulunk a cirkuszhoz, ha másként nem, művészeti megközelítéseken át. Pál L. Bendegúz, az Inspirál Cirkuszközpont zsonglőroktatója avat most be a cirkusz legújabb, 21. századi mutatványába: a szociális cirkusz műfajába.
Neked volt gyerekkori meghatározó élményed a cirkusszal kapcsolatban?
Gyerekként kimaradt az életemből, bár néztem filmeket, sőt messziről a kifeszített színes sátrat is láttam, de ennél közelebb nem jutottam. Kisgyerekként súlyos szívrendellenességgel küzdöttem, több nyitott szívműtétem volt, ezért a szüleim nagyon óvtak engem. A saját határaimat feszegető mozgások világa számomra idegen dimenzió volt, örültem, ha focizáskor beállhattam a kapuba, még a futáshoz sem volt erőnlétem. Tizenéves koromban kezdtem aktív ügyességi játékokat játszani, csapágyas jojóztam.
Versenyeken indultam, benne voltam a tíz legjobb hazai jojós között, de főleg azt élveztem, amikor a tudásomat megoszthattam az iskolai barátaimmal.
Az igazi találkozásom a cirkusszal huszonéves koromban történt, amikor eljutottam a Magyar Zsonglőrtalálkozó gálaműsorára, és ott találkoztam olyan fellépőkkel, akik az újcirkusz műfaját képviselték. Ők friss megközelítést mutattak, ami eltávolodott a manézsos, állatszámos, porondmesteres történettől. Leesett az állam.
Akkoriban az volt az elképzelés, hogy zsonglőrködni, kötélen táncolni, szaltókat vetni és trapézon lógni csakis abból a célból lehet, hogy megmutassuk a tudásunkat a közönségnek, és ebből bevételt szerezzünk.
A legtöbb embernek, ha azt hallja, hogy cirkusz, az egzotikus állatok, a bohóc, a műlovarnő, a karikák és az ostor jut eszébe, a felfokozott hangulat, a bohóc esés-kelése vagy a légi akrobaták elképesztő teljesítménye. Lélegzetálló képességekkel és trükkökkel szórakoztatják a közönséget, ott a pattogatott kukorica – minden, ami beindítja a tátott szájú „belső gyermeket”. Sokszor a gyerekekkel azonosítják a cirkuszt, vagy a gyerekek kedvéért megyünk oda, hogy nekik megmutassuk, mennyi elképesztő dolog van a világban. Az utazócirkuszok is azért tudtak sikeresek lenni, mert olyan dolgokat vittek el a településekre, amelyekkel amúgy esélye sem volt az ottani embereknek találkozni. A világ nagyságát, végtelenségét, az emberi lehetőségek, készségek teljes kitárulkozását vitték el oda, ahol az élet csupán egyszerű lehetőségekről szólt. Ezek életre szóló élmények voltak.
Nekem az édesanyám divattervező, sok művésszel találkozhattam gyerekként, a házunk is komoly alkotásokkal van kidekorálva, így az egyszerűbb szórakoztatóipar akkor még nem volt rám hatással.
Egy dolog annál erősebben hatott rám: édesanyám gyakorta mondta, hogy ne cirkuszoljak.
Végül úgy alakult, hogy a cirkusz lett a hivatásom, jókat szoktunk mosolyogni ezen, micsoda ereje van a szavaknak…
Sőt az lett a meggyőződésed, hogy engedjünk mindenkit cirkuszolni…
Én azt szeretném a legjobban, ha az emberek látnák, hogy a mai cirkusz másról szól, mint a közhiedelemben lévő. Én is felnőtt fejjel értettem meg, hogy a 21. századi cirkuszi tevékenység elképesztő mértékben túlhaladta a tipikus cirkuszi kultúrát, amit ismerünk. A hagyományos cirkusz nagyon kidolgozott, kiművelt szórakoztató művészeti műfaj, ám gyakorta a külsőségekről szól, története összekapcsolódott az állatszámokkal. Ezt a hozzáállást sikerült mára túlhaladni.
A hagyományos cirkusz olyan tudást árul, ami csak a cirkuszosoké. Dinasztiákon keresztül adják át egymásnak, és titkolják az attrakciók mögötti trükköket, módszertant, mivel ez a megélhetésük alapja.
Idén 257 éves a modern cirkusz, amit onnantól számítunk, hogy a lovas számok között először lépett a porondra bohóc, zsonglőr, akrobata, azaz gyűjtőnéven artisták, hogy a két állatos szám közötti készülődési időt szórakoztató elemekkel töltsék ki. A bohóc ráadásul a feszültséget is oldani tudta, ha történt valami malőr a rakoncátlan jószágokkal. Ez a forma elképesztően sikeres lett, a neve is visszautal a római cirkusz hagyományaira.
Magyarországon pedig azért is különleges ez a műfaj, mert nekünk a 19. századtól kőcirkuszunk is van, ez a Fővárosi Nagycirkusz, egyetlen szomszéd állam sem büszkélkedhet ilyesmivel.
A hagyományos cirkusz mindig a teljesítményhez, a formához, a kivitelezéshez kötődött. Hogyan vetődött fel az igény ennek áttörésére?
A cirkuszművészet komoly hagyományokon alapuló kreatív műfaj, talán a baletthez tudnám hasonlítani, amely szintén a teljesítményalapú nívóhoz, formához és kivitelezéshez kötődik. Oktatása zárt ajtókon belül, gyakran dinasztiális alapon zajlott, a cirkuszi művészek a bűvészekhez hasonlóan óvták a szakmai titkaikat. A 20. században törvényszerűvé vált az addigi forma megtörése, amit sokan a ‘68-as diáklázadásokhoz kötnek, amikor cirkuszi tanítványok is fellázadtak. Ez drasztikus változást hozott a szemléletben, a fiatal cirkuszosok ekkor kezdték el megosztani a tudásukat az érdeklődőkkel.
Felszabadultság, megosztás, újrakezdés: ezek voltak a belső mozgatóerők?
A nyitás hatására a cirkuszi készségekkel olyanok is foglalkozni kezdtek, akiknek addig nem volt ehhez közük, de érdeklődtek előadóművészként, tanárként, szociális munkásként. Ez izgalmas robbanást hozott, egyre szélesebb rétegek vették észre a cirkuszban a lehetőséget, az eszközt. A professzionális cirkuszi tudás kikerült a manézsból, a cirkusz mint módszertan bekerült a közösségek életterébe, s már nem csak célként létezett az, hogy valaki eljusson a cirkuszba vagy artistává váljon egy élet munkájával.
Ez a nyitott hozzáállás visszahatott a cirkuszművészetre, így az elmúlt 30 évben elképesztő fejlődésen mentek át a számok, új eszközök születtek, formabontó stílusok jelentek meg, még egységes matematikai nyelv is létrejött a zsonglőrtrükkök leírására. Az addig külön módszertanokkal dolgozó cirkusziskolákban más-más elnevezése volt a különböző dobálós trükköknek, ma pedig akár az utcán sétálva is lemodellezhetem egy telefonos applikációval a különböző képletű trükköket, amiket aztán kedvemre gyakorolhatok.
A Magyar Zsonglőr Egyesület már több mint 20 éve bárkit beavat itthon a cirkuszi tudományokba, erre hoztuk létre az Inspirál Cirkuszközpontot is Újbudán, aminek születésében aktívan részt vettem 2016-ban. Újcirkusznak hívják ezt a megközelítést: nincsenek egzotikus állatok, az összművészetiség, az emberi alkotóerő áll a középpontban, a közösségi hozzáállás határoz meg minket.
Óriások vállán állunk, a több mint 250 éves cirkuszhagyomány alapozza meg a munkánkat, és nagyon szép küldetés ezt fenntartható, befogadó módon továbbvinni.
Hogyan találkozott az újcirkusz a társadalmi egyenlőtlenségekkel?
Izgalmas felfedezés volt, hogy a cirkusz több rétegében is lehet fejlesztő. Elsőként a szociális közege motivál, izgalomban tart. Egy cirkuszi társulat különleges közösség, aminek az a legnagyobb ereje, hogy nem hétköznapi, kultúra- és nációfüggetlen az, ami létrejön. A kreativitás, a mozgásművészet együttműködésként jelenik meg, örömként, nem versengésként. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, közös élményeink legyenek, megélhessük a kreativitásunkat, sokat nevessünk. Tanárok, gyógypedagógusok vették észre, hogy ennek idegrendszeri fejlesztő hatása is van. Az olyan komplex mozgások, mint az akrobatika vagy a zsonglőrködés, állandó testközépvonal-átlépést tartalmaznak, váltott oldalúak is, tehát erősen hatnak az idegrendszerre.
Jemeni menekültek, bevándorlók, utcagyerekek, szegregátumokban vagy épp fogyatékossággal élők, pszichiátriai betegek, fogvatartottak, drogfüggők – a műfaj alkalmazási területei végtelenül változatosak.
Nekem mindegyik területen van tapasztalatom. A szociális cirkusz a cirkuszi művészet részvételen alapuló használata, előmozdítja a társadalmi integrációt. A téma szakemberei olyan zsonglőrök, akrobaták, bohócok és kötéltáncosok, vagy akár pedagógusok, akik ráéreztek a cirkusz világának integráló, fejlesztő és megtartó hatására. A cirkuszra vonatkozó kedvenc definícióm: „az a kör, amelyben bármi megjelenhet”. Nincs olyan dolog a világon, amire azt mondhatnánk, hogy az nem cirkusz.
Itt nincs kirekesztés, elutasítás, megszégyenítés. A cirkusz a világ alakításának egyik eszköze.
Te hol találtad meg benne a helyed?
A Magyar Zsonglőr Egyesületben dolgozom, tanítok az Óbudai és a Pannon Egyetemen, valamint projekteket vezetek. Ilyen volt, amikor borsodi roma gyerekekkel hoztunk létre közös programot. Emellett szociális cirkuszi trénerek kis csapatával heti rendszerességgel tartunk cirkuszfoglalkozásokat Pesterzsébeten egy ifjúsági központban, illetve drámapedagógiai cirkuszfoglalkozásunk is volt már Karancslapujtőn. A foglalkozásokon lehetőséget kínálunk a kapcsolódásra: élő, mélyen emberi és gyógyító hatású ez, megjelenik benne a tiszta, egészséges önszeretet. A szociális cirkusz előadásai hatással vannak az emberekre, akiknek változik a fellépőkről kialakított képe. Láthatják, hogy olyasmire képesek ezek a fiatalok, amit nem is feltételeztek róluk. Nem profi akrobatákat képezünk, hanem közösséget hozunk létre, a cirkuszi készségekkel turnézni indulunk, vagy épp a szomszéd falunak tartunk előadást.
A cirkuszi trükkök megtanulása a résztvevők számára a „képes vagyok rá” valóságának látható jele?
A zsonglőrködésnek az a legnagyobb előnye az idegrendszeri fejlesztő hatása mellett, hogy szembenézünk a tanulási akadályokkal. Hiszen mindenkinél eljön az a pont, amikor annyira nehéz feladatot adok neki, hogy nem sikerül megoldania. Ilyenkor tudom átadni azt a kudarchoz való egészséges hozzáállást, amellyel meg tudom őrizni a kitartásomat, a hitemet magamban, a többiekben, például, hogy nem fognak kinevetni. És a Jóistenben, hogy van értelme beletenni az energiámat. Itt nincs jelen sem perfekcionalizmus, sem a büntetés tapasztalata.
Mi azzal kezdjük, hogy hagyjuk leesni az eszközt, és megtapasztaljuk, hogy ez nem szörnyű dolog, nem kudarc, nem kapunk érte büntetést.
Megtapasztaljuk, hogy a gravitáció a barátunk, nincs bennünk félelem a világ fizikai törvényeivel szemben. A cirkusz mindenkié, mindenki használhatja, ez az a szellemiség, amelyben érdemes élni.
Ha létrehozunk egy kis közösséget, ahol működik az odafigyelés, a figyelem, akkor nem teljesen mindegy, hogy cirkusz az, vagy bélyeggyűjtés vagy bármi más?
Teljesen mindegy, mert ez a szeretet, a művészet legmagasabb foka. A cirkusznak pedig az a nagy előnye, hogy hihetetlenül jó a csinnadrattája is, azaz könnyű rá behívni az embereket.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>