„Azt akartam, hogy az Anyakivan szabadítsa fel az anyákat” – Semjén Nóra, aki bábművészből lett közismert vlogger
Humorral közelíti meg az anyaság témakörét a kétgyermekes Semjén Nóra népszerű vlogja, az „Anyakivan”. A bábművészből lett vlogger most mesél arról, hogyan jött létre – egy elsöprően népszerű posztnak köszönhetően – az oldal, amely ma már közösségformáló erővel bír, és lehetőséget teremt tabuktól mentesen beszélgetni a szülői létről.
A Facebookon 96 ezer ember követ, sokan kíváncsiak rád. Gyerekkorodban miről álmodoztál?
Kiskoromtól kezdve színésznő akartam lenni. Deviáns gyerek voltam, örökmozgó, szétszórt, az iskolában kerestem a helyem, miközben a tanárok nem rajongtak értem. Hatévesen a szüleim beírattak balettra, amit nem szerettem, viszont a szomszédban egy színjátszócsoport működött, ahová átszöktem, és beiratkoztam inkább oda. Anyuék támogattak ebben, tetszett nekik az önállóságom. A tanárom felkarolt, mindenben én lettem a főszereplő, a kis kedvenc, úgy éreztem, valahova végre passzolok. Később ez a közeg, amely addig a mindenem volt, egyszer csak megszűnt, mert sajnos a szüleimnek volt egy nézeteltérése a tanárral, ami valamiért rajtam csattant.
A színjátszókörben több megalázó helyzetben volt részem a konfliktus után. Előfordult, hogy a tanárnő összesúgott másokkal a hátam mögött, kinevetett, fura helyzetek adódtak, elveszítettem az önbizalmam. Ez hatalmas törést jelentett az életemben. Amikor a színművészetire jelentkeztem, már voltak bennem bizonytalanságok, hogy biztosan akarom-e ezt, de addigra már olyan régóta mondogattam a környezetemnek, hogy színésznő leszek, hogy azt éreztem, nincs más választásom, erre készültem, ezt várják tőlem, ezt kell csinálnom.
Színésznő akartál lenni, mégis bábszínész lett belőled...
Amikor felvételiztem a színművészetire, az első rostán kiestem, ami rátett még egy lapáttal erre a bizonytalanságra. Ezután a Kolibri Színház stúdiójában helyezkedtem el, ott fogtam először bábot a kezembe.
Ott éreztem meg azt a furcsa kettősséget is, hogy ott vagyok, miközben a báb mögött elbújva biztonságban is vagyok. Ráadásul ahogy a bábbal hatni tudtam a gyerekekre, az felért egy varázslattal.
Nagyon tetszett, hogy egy tárgyba életet vihetek, 22 évig dolgoztam ezen a pályán. A Kolibri után a színművészetin bábművészként végeztem, és 15 évig voltam a Budapest Bábszínház tagja. A Bábszínházból négy éve bocsátottak el, szerintem azért, mert azt éreztem, hogy tévúton járok, miközben nagyon sokféle elvárásnak akartam megfelelni. Egyszer csak pánikrohamaim lettek a színpadon. Éveken át próbáltam palástolni és leküzdeni őket, végül az élet megoldotta ezt helyettem, és bár borzasztóan ijesztő volt a bizonytalanság, a kirúgással megszűnt a pánik.
Ekkor született meg a videód, amelyet 150 ezer ember lájkolt. Előtte is posztoltál ilyesmit?
Nem, viszont volt egy csomó energiám, amit a színház nem tudott lekötni. Először kitaláltam, hogy szervezek szponzorációt. A Túl a Maszat-hegyen című előadásunkban szerepelt egy Túró Rudi, és én kitaláltam, hogy legyen pöttyös a Rudi. Ez húsz éve volt, elmentem a Frieslandba, és egymillió forint támogatással sétáltam ki a színház javára, de a színház akkor ezt a fajta indíttatásomat nem igazán támogatta. Később a férjem keze alá dolgoztam, aki videógyártással foglalkozik, közösen hoztuk létre a My school csatornát a YouTube-on, ami edukatív tartalmakat gyártott influenszerek bevonásával. Ez volt az első közösségimédia-projektem. Akkor már anya voltam, és gondolkoztam, hogy „anyainfluenszerként” én is szeretnék egyszer létrehozni valamit, miközben azt éreztem, hogy a bábszínházzal talán nem összeegyeztethető, ha viccesen közelítem meg az anyaságot. Amikor viszont elbocsátottak, ez az akadály hirtelen elgördült.
Egyik este jött ez az ötletem, a férjem kezébe nyomtam a telefont, megcsináltam a videót, és kiraktam a saját privát oldalamra. Három nap alatt egymillió fölé került a megtekintése.
Ekkor hoztam létre az Anyakivan oldalt.
Pontosan mi váltotta ki belőled ezt a nagy nézettségű videót?
Elegem lett a képmutatásból. A Covid első hulláma zajlott, és mindenki kiposztolta, hogy milyen nagyszerű, hogy együtt lehet a család, mindenki milyen boldog. Közben meg igazságtalanul nehéz volt az anyáknak az, hogy otthonról kellett dolgozni, iskoláztatni a gyereket, mindent megcsinálni. Előfordult, hogy az íróasztal alatt feküdtem, és úgy súgtam a gyerekeknek a dolgozathoz a megoldásokat. Főztem, vásároltam, próbáltam segíteni a szüleinknek is, miközben a szabadúszó feladataimat is elláttam. Úgy éreztem, hogy nagyon nehéz, szétszakadok. A gyerekeim is nagyon rosszul viselték a bezártságot. Ezen a ponton éreztem, hogy meg akarom ezt mutatni! Az a videó szerintem olyan őszinte volt, hogy nagyon sok ember azonosult vele. Abban a „Kuss legyen!”-ben mindenki frusztrációja benne volt.
Az Anyakivan oldalon nagyon sok – humoros – üzenet mutatja meg az anyaságnak azt az oldalát, amelyikről az anyák nem feltétlenül beszélnek, vagy csak egymás között.
Ezekről a témákról ilyen nagy csatorna és közösség nem volt még akkor, mint amit én csinálok. Utána kezdték el mások, az Instagram tele lett ilyenekkel. Nagyon figyelek rá, hogy minden tartalmam eredeti legyen, és mivel ez sem végtelen műfaj, adódhatnak találkozások.
Ami két-három éve még tabunak vagy extrának számított, arról ma már lehet beszélni, aminek örülök, mert ez volt a célom.
Te mindig kibeszélted a saját élményeidet a csatornán?
Igen, és meglepő módon a másik legnézettebb videóm az, amelyikben a szülésről beszélek. Nincs benne semmi vicces, egy tízperces beszéd, amit szintén több mint egymillióan láttak. Érdekli az embereket, ha tabuk nélkül beszélünk intim témákról. Ebben például őszintén elmondtam, hogy az én szülésem milyen volt. Szóval igen, személyes az oldal, és igyekszem én is fejlődni általa.
A csatornádon szakemberekkel is beszélgetsz különféle témákról, legutóbb ilyen volt a szülés utáni depresszió. Ez tudatos építkezés nálad?
Igen. Ha megkeresek egy szakembert, vagy akár hirdetőpartner együttműködőket az oldalhoz, nagy örömmel jönnek. Az én csatornám általában tetszik nekik, mert önazonos. Amennyire ösztönösen jön egy csomó minden benne, annyira fontos az is, hogy ne laposodjon el, és hosszú távon működni tudjon, ehhez pedig muszáj sokszínűnek lennie. Úgy látom, ha valaki csak egyfajta videót csinál, arra hamar ráunnak. A szakértői videók fontosak, akkor is, ha sokkal kisebb közönséghez jutnak el, mint a vicces videók, amit egyébként nagyon fájdalmas nekem látni. Mindenesetre, ha abból a hatezerből, akik megnézték a szakértői videót, akárcsak egy is felismeri, hogy szülés utáni depressziója van, már megérte kirakni.
Változott a célkitűzésed azóta, hogy elindítottad az oldalt? Mi az, ami felé most tart a projekt?
Azt akartam, hogy az Anyakivan szabadítsa fel az anyákat, és ez nem változott. Az a célom, hogy csökkentsem az anyai bűntudatot, az anyák érezzék, hogy amin keresztülmennek, amit éreznek, az normális. Hogy nincsenek egyedül. Szeretnénk megfelelni magunknak és az elvárásoknak, amiket kialakítottunk arról, hogy milyen egy jó anya, és ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltük, az fájdalmas tud lenni.
Próbálom elérni, hogy reálisabb elvárásaik legyenek az anyáknak önmagukkal szemben.
A másik, hogy kimondjunk dolgokat, amiket nekem nem mondott senki. Mert nem illik, vagy mert tabu. Szerintem sokat segít a mentális állapoton, ha a leendő anya tudja, mire lehet majd számítani.
Tudják most már? Kapsz ilyen visszajelzéseket?
Igen, nagyon sokan írták, hogy azelőtt kezdtek el követni, hogy lett gyerekük, és sokat segített nekik az oldalam, amiért hálásak.
Milyen célt tűztél még ki magadnak az Anyakivan oldallal?
Én egy színházból jövök, ahol mindent alám tettek, nekem csak ki kellett mennem a színpadra. Az Anyakivan oldalban mindent én csinálok, én találom ki, én veszem fel, én vágom, posztolok, kommentekre válaszolok, tárgyalok a hirdetőpartnerekkel, kitalálom a tartalmat, és küldöm a statisztikákat. Ez nagyon fárasztó és sok egy teljes állás és család mellett. A vágyam az, hogy hasonló dolgot tudjak csinálni, de legyen mögöttem apparátus, például szívesen vezetnék egy anyasággal foglalkozó műsort. A célom az, ami mindenkinek, hogy a számomra lehető legkellemesebb munkával a lehető legtöbb pénzt keressem, mindeközben olyat tegyek le azt asztalra, ami másoknak is jó. Ami érték.
Hogy tudod összeegyeztetni mindezt a teljes állásoddal?
Szerencsére rugalmas az időbeosztásom. A nyolcórás állásom az első, ha ott minden megvan, akkor jöhet az oldal.
A családodat is bevonod a videókba. Mit szóltak ők az oldalhoz?
A gyerekeim hét és tizenkét évesek voltak, amikor elkezdtem, mindig volt beleszólásuk, hogy akarnak-e szerepelni. Szerencsére tökéletesen értik, miről szól az oldal. Veszik a lapot, és tök jól szórakozunk forgatások közben. A férjem is partner. A fizetett együttműködésekből a gyerekeknek is mindig fizetek, az nekik is munka.
Nem szeretném kihasználni őket, és imádják, hogy ezzel időnként pénzt is keresnek. Úgy érzem, hogy ebben a világban, ahol a közösségi médiának ekkora szerepe van, ez hasznos tapasztalás nekik is.
Mi volt eddig a legjobb élményed az Anyakivan oldallal kapcsolatban, és mi a legrosszabb?
Szinte naponta kapok olyan levelet, hogy hálás nekem valaki, hogy mennyit segítettem neki, ami nyilván melengeti a szívemet. A kritikától viszont napokig magam alá tudok kerülni. A legjobbak az Anyakivan hétvégék, ahol találkozom más anyukákkal. A szeretet és empátia fontos küldetése ennek az oldalnak. A közösségben, ami létrejött, elfogadják egymást az anyák, elmondhatják a véleményüket, azok az értékek a mérvadók, amiket képviselek: az elfogadás, a nyitottság, az őszinteség és a támogatás. Az Anyakivan hétvégéken ez kézzelfogható – szeptemberben lesz a következő, már nagyon várom!
Támogatott tartalom.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>