„Az ostromot tulajdonképpen a leves verte vissza” – Így formálnak minket a történelmi példaképek
„Elég forró a leves, asszonyom? Mert a török csak úgy szereti!” – mondja a katona a várvédő nőknek az 1968-ban készült Egri csillagok című történelmi filmben, amely a valós eseményeket feldolgozó regényből készült. Az ostromnál viaskodó asszonyok története gyerekként nagy hatást gyakorolt rám, bevezette az életembe a történelmi példaképeket, akiktől a 21. században is sokat lehet tanulni.
Amikor gyerekként megismertem az egri ostrom történetét, a várvédők hősies helytállása elindított bennem valamit. Először a filmet láttam, majd elolvastam Gárdonyi Géza regényét, aztán a szüleim elvittek a múzeumba is, hogy láthassam Székely Bertalan Egri nők című mesterművét, amelyet ma a Magyar Nemzeti Galéria őriz. Hosszú ideig bámultam a képet, a fejemben csatazaj visszahangzott, éreztem a forróságot, a lőporos füst fojtó szagát, a kövek súlyát, ahogy a kosár a vállamra nehezedik, és a reménytelenségből nyert erőt.
Gyakran játszottam „egri asszonyosat”.
Rekonstruáltam a nagy csatát a homokozóban, a szoknyám lobogott a szélben, „tüzes kalácsokat” dobáltam le a „várfalról”, vagy a „bunkimban” kotyvasztottam „levest”, hogy a támadók kontyos fejére öntsem. „Az ostromot voltaképpen a leves verte vissza. A török hozzá volt szokva tűzhöz, kardhoz, kopjához, de a forró leveshez nem” – írja Gárdonyi. Persze az soha nem tudatosult bennem, hogy a célba talált szurokkoszorúim megölik az ellenséget, a játék csak arról szólt, hogy a támadásokat vissza kell verni, a várat és annak népét meg kell védeni. A szerepjátékban kard helyet furfanggal szerettem „küzdeni”, magam köré képzelve az Egri csillagok szereplőit. A várkapitány, Dobó István karaktere is vonzó volt, de olyasvalaki bőrébe akartam bújni, akivel őszintén tudtam azonosulni, így lettem újra és újra a homokváram legbátrabb védelmezője, és így lettek az egri nők életem első történelmi példaképei.
Serdülőként olyan hősnőket kerestem, akik nagy kalandokra vállalkoztak és megélték a szerelmet.
Így bukkantam rá Sass Flóra naplójára. Az olvasólámpám fényében faltam az erdélyi rabszolganőből lett felfedezőről szóló történeteket, akit egy angol úr vásárolt meg és vett feleségül, hogy aztán együtt barangolják be Afrikát. Lady Baker rátermettsége, határozottsága és lelki ereje óriási hatást gyakorolt rám. Akkoriban arról ábrándoztam, hogy felfedező leszek, a dzsungelt fogom járni, és tusrajzokat készítek majd trópusi virágokról és színes madarakról, feljegyzéseimet pedig heti rendszerességgel publikálja majd egy országos napilap.
Tizenhat évesen már a romantizált álmok helyett a bennem rejlő lehetőségek foglalkoztattak, a határaim feszegetése, és az, hogy mire lehetek képes.
Lázadó korszakomban is szükségem volt olyan történelmi alakokra, akik képesek megfelelő irányba mozdítani a belső iránytűmet. Leginkább azok a személyiségek nyűgöztek le, akiket alábecsültek, akik az ellenszél dacára elértek valamit, és a céljaik létjogosultságát már igazolta a történelem. Olyanok, mint például az ’56-os hősök vagy Glücklich Vilma, aki Magyarországon először szerzett nőként egyetemi diplomát, és a polgári feminista mozgalom vezető alakjaként keményen harcolt azért, hogy nőként 2010-ben leadhassam életem első szavazatát.
A történelmi életutak megismerésének legnagyobb előnye, hogy kitágítja bennünk a „lehetséges” fogalmát, és megmutatja, hogy az elsőre lehetetlennek tűnő küldetéseket is olykor győzelemre lehet vinni.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>