Ahol test és lélek együtt gyógyul – Létezik „az élet vize”?

Bár még senki sem talált rá a mesékből jól ismert élet vizére, amelyből néhány csepp visszahozza az életbe a halottat, meggyógyítja a gyógyíthatatlant, mégis létezik egy csodálatos hatású, gyógyító víz a Pireneusok lábánál, Lourdes városában. Ez a történet 1858. február 11-én kezdődött, a Gave de Pau patak partján lévő Massabielle-barlangban. Egy szegény molnár lánya, a 14 éves, írástudatlan Bernadette Soubirous épp arra sétált, és egy fehér ruhás női alakot pillantott meg.

Lourdes
Bernadette - Kép: Wikimedia

A fehér ruhás nő és a forrás

Sokáig nem tudta pontosan, ki lehet a szép hölgy, de február és július között összesen 18 alkalommal találkoztak, beszélgettek, imádkoztak együtt. A Szűzanya egy márciusi találkozás során fedte fel kilétét egyértelműen; kérésére Bernadett a barlang alján, a sárban vizet kapart ki, innen tört elő a forrás. A hír elterjedt, és egyre nagyobb tömeg volt jelen a látomások idején, a háttérben. Egy alkalommal az elragadtatott állapot közben Bernadett két kezével védte az égő gyertya lángját, hogy ne fújja el a szél. A láng negyedórán át égette a bőrét, mégsem lettek égési sérülései. Ezt a jelenlévő orvos is tanúsította, aki az elragadtatás után azonnal megvizsgálta a kezeit.

Mária azt is kérte Bernadettől, hogy mondja meg a falu papjának: építtessen templomot a forrás mellett. Azóta milliók mosakodtak meg a lourdes-i vízzel, megépült a barlang mellett a Bazilika és a fürdő is. Az egyszerű fiatal lány nem olcsó népszerűséget keresett a látomás hírével: folyamatosan zaklatták, vallatták, különböző vizsgálatoknak vetették alá, de mindvégig türelmes és őszinte maradt.

Próbált eltűnni a világ szeme elől, mert több szenvedésben volt része, mint elismerésben.

Kolostorba vonult, és fiatalon halt meg, de teste azóta is ép, egy üvegkoporsóban látható a nevers-i kolostorban.

Lourdes és a víz története azonban a mai napig nem ért véget, igaz, a pandémia miatt bezárták a medencéket, holott ilyesmire még a spanyolnátha-járvány idején sem került sor. A gyógyulások különleges eseménysora 1858. március 1-jén indult, amikor egy 38 éves, alkarbénulásban szenvedő hölgy karja lett ép. A legutóbbi hivatalosan elismert csoda, szám szerint a hetvenedik, 2008. július 11-ére esett, amikor egy francia apáca súlyos bénulásos betegségből gyógyult fel. Azt gondolnánk, egy bénult beteg gyógyulása igazán látványos, ezen nincs mit töprengeni, mégis hosszú éveken át, egy orvosokból álló bizottság szigorúan és pártatlanul vizsgál minden egyes ügyet. Vannak közöttük hívő és ateista orvosok is, tehát nem vallási alapon hoznak döntést. Amikor kimondják, hogy „tudományosan megmagyarázhatatlan” az eset, akkor kerül az egyház kezébe az ítélet. Az egyházi emberek még szigorúbbak a megítélésben, hogy ne legyenek visszaélések, az eredmény pedig utólag ne legyen kétségbe vonható. A gyógyultak többsége nem is veti alá magát ennek a hosszas procedúrának, hanem csendesen megelégszik az eredménnyel.

A tapasztalt csodák száma tehát nemcsak hetven, mint az orvosilag igazolt csodáké, hanem ennél sokkal több, ezres nagyságrendű.

A betegek világnapja

Lourdes-ban nemcsak fizikailag lehet meggyógyulni, hanem lélekben is. Sokan itt térnek meg. Így járt a Nobel-díjas francia orvos, Alexis Carrel is, aki épp azt szerette volna bebizonyítani, hogy a csodák nem hitelesek, minden gyógyulás megmagyarázható a tudomány eszközeivel. Kísérője lett egy tbc-s, hashártyagyulladásos betegnek, akiről az orvosok lemondtak, és akit utolsó szalmaszálként feltettek a Lourdes-ba tartó vonatra. Carrel teljesen értelmetlennek tartotta ezt a kockázatos utat. Ám amikor a fiatal nő megmosdott a lourdes-i forrás vizében, megszűntek a fájdalmai, picivé zsugorodott a daganata, később pedig felkelt a tolószékből is. Mire hazaért, alig maradt nyoma a betegségnek. Alexis Carrel folyamatosan orvosi feljegyzéseket készített róla, mert szerette volna megérteni, mi történik itt valójában. Később egy 18 hónapos, vakon született kisgyermek gyógyulásának is szemtanúja lett. A csodák meggyőzték. Pál apostolhoz hasonlóan éppen azon az úton tért meg, amelyiken a kereszténységgel indult szembe. Élményeit Utazás Lourdes-ba címmel könyv formájában is megörökítette.

Kép
Lourdes
A Lourdes-i kegyhely a 20. század első felében

Február 11. Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére a betegek világnapja lett. A betegeké és az őket szeretettel ápolóké. Hogy ki gyógyul meg közülük, az titok, csak az Isten a tudója. Biztos vagyok abban, hogy nem csupán víz, hanem hit is szükséges hozzá. Amikor Jézus itt élt a földön, mindig akkor tett csodát, amikor nagy hitet tapasztalt. Akik meggyógyultak, élő tanúként éltek tovább, ismerőseik szeme láttára. A napokban döbbentem rá, hogy az én ismerőseim között, a közvetlen közelemben is járnak-kelnek gyógyultak. Marika is közéjük tartozik, aki végtelen szeretettel neveli betegen született nagyfiát. Ő nem verte nagydobra az élményét, de ma is hálás a Jóistennek, hogy új életet kapott tőle. Zárásképp álljon itt az ő igaz története.

Marika gyógyulása

„23 éves voltam, és tanárként dolgoztam, amikor kiderült, hogy bőrrákos lettem. Az orvosom szerint a csernobili atomkatasztrófa hatására keletkezett a daganat.”

„Akkoriban több ember volt a környezetemben, akik olyan súlyos bőrrákot kaptak, hogy féléven belül meghaltak. Egy híres, német professzor kezelt gyógyszerekkel; sok dologgal kísérletezett, próbálkozott. Azt mondta, nem biztos, hogy helyre jövök. Fél évig be kellett zárkóznom, búra alatt élnem. Hosszú idő volt ez, a családom is sokat szenvedett, annyit izgultak miattam, hogy hová lehet még fordulni. Már csont és bőr voltam, amikor egy vasárnap a templomban megszólított Váradi atya, és azt mondta: „Lányom, valami nagy baj van, meg fogsz halni. Hoztam neked egy üveg lourdes-i vizet, próbálj mosakodni vele.” Nem sokkal ezután felhívott egy másik atya, Kormos Laci bácsi, hogy menjek Lourdes-ba, pont egy hely maradt számomra. Megfürödtem a lourdes-i medencében, és ott töltöttem néhány napot imádságban. Amikor hazaértem, egy hét után ismét találkoztam a templomban Váradi atyával. Látta, hogy szebb lett a bőröm. „Itt egy csodás gyógyulás történt” – állapította meg. Két hét múlva kellett mennem a bőrgyógyász professzorhoz. Csodálkozva megállapította, hogy minden jó irányba fordult, és nincs szükségem gyógyszerekre, kezelésre. Vártunk egy kicsit, és újabb laborvizsgálat következett. Kiderült, hogy teljesen meggyógyultam. Mindez jó negyven éve történt, és azóta sincs gond. Mindenki tudta, hogy ez egy természetfeletti gyógyulás.

A csodák később is megtaláltak. Amikor a fiam megszületett, súlyos agyvérzést kapott. Két órán át küzdöttek az életéért, és alig maradt remény. Akkor megkereszteltem lourdes-i vízzel, és ezután önállóan lélegzett. Kicsi korában nem tudott sem járni, sem beszélni. Egyszer álmomban egy hangot hallottam: „Mit szeretnél, hogy járjon vagy beszéljen?” Az utóbbit választottam. Arra vágytam, hogy együtt beszélgessünk és imádkozzunk. Ez a kérésem teljesült. Mai napig jár speciális iskolába, fejlesztésre, és együtt megyünk szentmisére. Tíz évvel ezelőtt nagyon beteg lett. Mátraházán töltöttünk néhány hetet, de az orvosok lemondtak róla, nem tudtak rajta segíteni. Megkapta a betegek szentségét, és attól kezdve jobban érezte magát. Megszűnt a köhögése, lett étvágya. Még abban az évben elzarándokoltunk Lourdes-ba és Rómába. Egész úton imádkoztuk a rózsafüzért. Érzem, hogy Isten velünk van, hálás vagyok a jóságáért, és elfogadom az ő akaratát.”

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti