„A drámaórák az alkotás és megértés örömét adják a fiataloknak” – Beszélgetés Bethlenfalvy Ádámmal

– Mi adta meg a kezdő lökést ahhoz, hogy a drámapedagógiát és a rendezést válaszd hivatásodnak?
– Mindig is nagyon izgatott a színház. Indiában, ahol a gyermekkoromat töltöttem, színjátszó csoportba jártam, és nem volt ez másképp hazaköltözésünk után itthon sem. Nem akartam színész lenni, de szerettem volna olyan hivatást választani, ami szorosan összefügg a színészettel, a színházcsinálással. Magyarországon 1992-ben indult el a színházi nevelési mozgalom, amikor Kaposi László megalapította a Kerekasztal Színházi Nevelési Központot, én 1998-ban kapcsolódtam ehhez. Innentől kezdve nem volt kérdés, merre haladjon tovább az életem. A színházi rendezés, a drámapedagógia, az iskolai színházi nevelés egyszerre van jelen az életemben. Ez utóbbi a drámapedagógiai tevékenység azon ága, amelyben más dramatikus tevékenységformáktól eltérően nagyobb teret kap a színházi formanyelv alkalmazása.

– Számodra miben rejlik az iskolai színházi nevelés varázsa?
– Többek között abban, hogy azok a gyerekek, akik az iskolában vagy az osztálytársaik között nem találják a helyüket, és valamiért nem tudnak közösséghez kapcsolódni, egy színjátszó csoportban befogadó közösségre találnak. A gyerekek képesek együtt gondolkodni és együtt dolgozni egy adott projekten.

A drámaórák örömöt adnak a fiataloknak, mégpedig az alkotás örömét, hosszútávon pedig rögzül a vele átadott ismeret is. Az órák fejlesztik az önismeretet, a kreativitást, az alkalmazkodóképességet, a kommunikációt.

Itt bátran ki lehet lépni a formális keretekből, feloldódhat a tanár–diák viszony, megváltozik a tantermi dinamika. Például lehet konkrét irodalmi művekre is drámafoglalkozásokat tervezni, és itt a tananyagban lévő problémák kapcsán a diákok saját véleményt, esetleg megélt tudást, vagy számukra fontos kérdéseket fogalmazhatnak meg. A drámaórákon együtt keressük a szereplők cselekvésének mozgatórugóit, így az órákon megismert szituációk könnyen átélhetővé teszik a tananyagot.

Kép

Csomag című tantermi színházi nevelési előadásról (InSite Drama/Kerekasztal Színházi Nevelési Központ koprodukció) - Kép: Rácmolnár Milán

– Sokat ingázol Budapest és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház között – február 5-én mutatjátok be Romankovics Edit Para című előadását, amely a felső tagozatos általános iskolásoknak ajánlott ifjúsági dráma, és te vagy a rendezője.  Mi adja ennek a történetnek az erejét?

– Edit a színház kérésére írta a darabot. Témája az iskolai zaklatás (bullying), ami nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogyan szerezhet valaki mások megalázásával egy közösségen belül hatalmat, pozíciót.

A munkafázis elején rá kellett jönnünk, hogy erről a témáról nem tudunk csakis önmagában beszélni – az egész iskoláról, az iskola különféle közösségeiről, klikkjeiről is kell szólni. Merthogy a csicskáztatás, a bullying hatalmi dolog, nem csak diák–diák, hanem tanár és diák, főnök és beosztott között is zajlódhat. Az előadás az iskola küzdelmes világát kutatja, többek között olyan kérdéseket feszeget, mint például, hogy mit vállalunk be azért, hogy ne legyünk kirekesztve, mitől függ, hogy egy diák vagy egy tanár hogyan érzi magát az iskolában. A történetünk több aspektusból mutatja meg a csoportdinamikák működését. Ettől lesz izgalmas. A felnőtt színészek gyerekek élethelyzeteit játsszák el: hol tanárt, hol tizenéves jó tanulót, hol rosszfiút alakítanak. A célunk az, hogy 75 percben minél több gondolkodási lehetőséget kínáljunk a gyerekeknek és a pedagógusoknak. Reméljük, hogy az előadás után tovább beszélgetnek azokról a témákról, amiket felvetettünk.

– Felmerült a Para kapcsán, hogy az általa generált kérdésekről a helyszínen, közösen gondolkozzatok a nézőkkel?
– Még nem tudom, hogy mit tervez a színház, de az már biztos, hogy lesz úgynevezett tanári csomag, ami tulajdonképpen egy netről letölthető tanári segédlet a Para című előadáshoz. Lehetőséget ad a központi probléma átgondolására, és élményszerű tapasztalatokat adhat a látott darab mélyebb megértéséhez. A fiataloknak szórólappal készültünk, amelyeken az előadás témáival kapcsolatos, gondolatgeneráló kérdések szerepelnek.

– Az iskolai szekálás, vagyis bullying, valamint az internetes zaklatás, azaz a cyberbullying olyan méreteket ölt szerte a világon, hogy nemcsak nem lehet elmenni mellette, de fontos minél többet beszélni is róla, tenni ellene.

– Szerintem a tanár, a szülő, a gyerekek, a törvényalkotók és az oktatási intézmények fenntartói rengeteget tudnak tenni azért, hogy az iskola élhetőbb, békésebb hely lehessen.

Az persze dilemma, hogy vajon van-e a tanárnak a munkája és a tananyagleadás nyomása mellett még elegendő energiája, ideje arra, hogy a közösséggel érdemben foglalkozzon, s hogy a gyerekekkel a mindennapi problémákról kommunikáljon. Ha pedig szülőként tudjuk a bullying pontos meghatározását, akkor könnyebben el tudjuk dönteni, hogy a gyerekek közötti vita meddig normális, mikor lépi át azt a határt, amikor már beavatkozásra, a többi szülővel való nyílt kommunikációra van szükség.

Kép

Nyári egyetem - Kép: Csoszó Gabriella

– Színházi berkekben köztudott rólad, hogy Edward Bond-kutató, a Bond-módszer elkötelezett meghonosítója vagy. Azok számára, akik esetleg nem ismerik az angol dráma- és forgatókönyvírót, mondanál róla pár szót?
– Bond a hatvanas évek Angliájának egyik botrányos szereplője volt, a nevéhez kapcsolják az angliai színházi cenzúra eltörlését. Később sok szálon kapcsolódott a TIE (Theater in Education) mozgalomhoz is. Munkássága a kilencvenes évek óta a birminghami Big Brumhoz köthető. Színészként, majd drámatanárként két évig volt szerencsém tagja lenni a társulatnak, ahol első kézből ismerkedhettem meg színház elméletével és ennek a gyakorlati megvalósításával. Nagyszerű élmény volt számomra vele dolgozni, mély nyomot hagyott bennem az, ahogyan ő a társadalomról, színházról és a kettő kapcsolatáról gondolkodik.

Bond azt vallja, hogy a kultúránkat és az abban megjelenő értékrendet kötött valóságként kezeljük, a színháznak pedig az a dolga, hogy ezt megkérdőjelezze és az értékrendünk újragondolására késztessen minket.

– Humán tárgyakat tanító pedagógusoknak drámapedagógia tematikájú nemzetközi nyári egyetemet is szerveztél az elmúlt években.
– Democracy through Drama néven futó projektünket az Erasmus+ programnak köszönhetően hozhattuk létre. Az angol nyelvű képzés arra készítette fel a tanárokat, hogy miként lehet drámapedagógiai módszereket alkalmazni a tantárgyi tanításban, annak érdekében, hogy nőjön a diákok demokratikus érzékenysége, érdeklődése társadalmi kérdések iránt. Az utolsó többnapos foglalkozásunk 2019 nyarán volt az Örkény Színházban. A nyári egyetem oktatói között neves intézmények munkatársai voltak: az angliai Birmingham City University, az olaszországi Roma Tre Egyetem MimesisLab, az itthoni, általam vezetett InSite Drama és a belgiumi Children’s Rights Knowledge Centre képviselői.

– Milyen munkák várnak rád a Para premierje után?
– Kezdődik a szemeszter a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol oktatok. Izgalmas, kihívásokkal teli óráim lesznek, amelyekre készülnöm kell. Február 12. és 16. között a Trafó Kortárs Művészetek Házában lesz egy különleges, művészek, pedagógusok, művészetközvetítéssel foglalkozó és civil közösségekkel dolgozó szakembereknek szóló projekt: a Gondolat generátor program felelősei ötnapos, nemzetközi összművészeti képzést szerveznek színházi, táncos, zenei és vizuális művészeti nevelés témakörben. Az első négy nap során az egyes művészeti ágak egy-egy elismert külföldi képviselője vezet egész napos módszertani képzést, bemutatva saját, művészeti nevelési eszközeit. Az utolsó napon pedig a korábbi napok tapasztalataiból dolgozunk, a résztvevőkkel lehetséges opciókat keresünk összeművészeti-nevelési (mini)projektek tervezésére.